Szijjártó Péter elárulta, meddig blokkoljuk Ukrajna euroatlanti integrációját

Szijjártó Péter parlament 2014.02.16.
Vágólapra másolva!
Az ukránok célja, hogy minden állampolgár a legjobban beszéljen ukránul, míg számunkra az is fontos, hogy a magyarok megőrizzék az államnyelv megőrzéséhez való jogot – minderről Szijjártó Péter beszélt napirend előtti felszólalásában az országgyűlésben kedden. A külgazdasági és külügyminiszter szólt arról is, hogy mindaddig fennmarad a NATO és az uniós integrációs blokkolás a részünkről, amíg a korábban szerzett jogokat nem kapják vissza a magyarok
Vágólapra másolva!

A legtöbb kihívás ért minket a kétoldalú relációkat illetően Ukrajna esetében – mondta Szijjártó Péter. Természetesen támogatjuk Ukrajna területi integritását, de nem lehet elhallgatni, hogy számos helyen sértették meg a kárpátaljai magyar közösség jogait.

- mondta a külügyminiszter. Sokan oroszbarát politikával vádolják Magyarországot, de ez nevetséges állítás – hangsúlyozta Szijjártó.

Szijjártó Péter: A 150 ezer magyar sorsa a legfontosabb számunkra Fotó: Polyák Attila - Origo

Itt a konstruktív magyar javaslat

Az ukránok célja, hogy minden állampolgár a legjobban beszéljen ukránul, míg számunkra az is fontos, hogy a magyarok megőrizzék az államnyelv megőrzéséhez való jogot – mondta Szijjártó. Szólt arról is, hogy a magyar diákok heti hét órában tanulnak ukrán nyelvet, még sincs jelentős előrelépés.

- mutatott rá a külügyminiszter.

Szijjártó Péter elmondta, mi készen állunk ennek az anyagi vonzatait állni.

Mindaddig fennmarad a NATO és az uniós integrációs blokkolás a részünkről, amíg a korábban szerzett jogokat nem kapják vissza a magyarok – tette hozzá. Március 26-án Budapestre jön Ukrajna új külügyminisztere, annak érdekében, hogy helyreálljon a jó szomszédsági kapcsolat a két fél között.

Nemzetközi kötelezettségei vannak Ukrajnának

Barcza Attila, a Fidesz képviselője Szijjártó szavaira azt monda, hogy nagyon fontos, hogy kiáll a kormány a kárpátaljai magyarok jogaiért. Szólt arról is, hogy több mint 16 ezer új behívót adtak ki Ukrajna területére, és több mint 400 főt érint Kárpátalján.

Juhász Hajnalka, a KDNP képviselője szerint

Az ukrán alkotmány is taglalja a nemzetiségi jogokat - tette hozzá. Elő kell mozdítania, és fejlesztenie kell Ukrajnának a nemzeti kisebbségi jogokat, mivel ezeket a nemzetközi szerződéseket ő maga írta alá - emlékeztetett a KDNP képviselője.

Mesterházy Attila (MSZP) és Arató Gergely (DK) azt vetette fel, hogy változtatni kellene azon a magyar politikán, miszerint blokkoljuk Ukrajna euroatlanti tagságát.