Jordán Tamás is Bán Teodórát, a szakmai bizottság szerinti legjobb jelöltet támogatja

Jordán Tamás Jordán Tamás Kossuth és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató, egyetemi docens, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja
Jordán Tamás Kossuth és Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, színigazgató, egyetemi docens, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Vágólapra másolva!
Egyetért vele és támogatja a Teátrumi Társaság és a vidéki színigazgatók egyesületének Bán Teodórával kapcsolatos állásfoglalását Jordán Tamás, a Nemzet Színésze, a szombathelyi színház igazgatója. Ebben a tekintetben kétségtelenül a szakmaiság mellett foglalt állást, igaz, ennél többet nem akar tenni - beszélni például Karácsony Gergellyel, akivel néhány hónapja még együtt tüntetett. Ugyanis ezt kérte tőle a Teátrumi Társaság. Bán Teodórát egy kétségtelenül tekintélyes zsűri messze a legalkalmasabbnak találta, hogy folytassa 16 éve megkezdett, eredményes munkáját a Szabad Tér Színház vezetőjeként. Gyurcsány Ferencék és az általuk irányított főpolgármester, Karácsony Gergely viszont ezt nem akarja. A magyarázat elég kézenfekvő: Bán Teodóra politikailag semleges, elismert szakember, de nem a DK jelöltje. 
Vágólapra másolva!

"Egyetértek és támogatom a Magyar Teátrumi Társaság és a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesületének állásfoglalását" - így reagált megkeresésünkre Jordán Tamás, hozzátéve, hogy

csatlakozik a Bán Teodóra melletti kiálláshoz.

Ezt azzal indokolta, hogy Bán nagyon jó minőségű városmajori, szabadtéri fesztiválokat szervezett. "Nagyon jó körülmények között, telt ház előtt tudtunk játszani az általa szervezett rendezvényeken" - fogalmazott. Ugyanakkor azt nem mondta, hogy ennek érdekében hajlandó lenne Karácsony Gergely főpolgármesterrel is beszélni ezzel kapcsolatban. Nem kívánt állást foglalni abban a kérdésben sem, hogy szerinte elfogadható-e, hogy a Fővárosi Közgyűlés úgy hozott döntést a Szabad Tér Színház kettős vezetéséről, hogy a szakmai bizottság Bán Teodórát támogatta a posztra. "Én erre nem tudok válaszolni, hogy jogilag hogyan van. (...) Nem tudok hozzászólni ehhez" - fogalmazott. Ezzel ugyanis az eddig az egész Szabad Tér Színházat sikerrel vezető Bán Teodórától voltaképpen elvették az intézmény felét, a Városmajori Szabadtéri Színpadot.

Telefonon kerestük Mácsai Pált, az Örkény Színház igazgatóját, akit nem sikerült elérnünk, ezért sms-ben tettük fel kérdéseinket. E-mailben fordultunk Máté Gáborhoz, a Katona József Színház igazgatójához, azonban egyelőre tőle sem kaptunk választ. A következőket szerettük volna megtudni tőlük:

1. Mi a véleményük a Magyar Teátrumi Társaság és a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesületének állásfoglalásáról?
2. Elfogadható-e számukra, hogy miután a szakmai bizottság Bán Teodórát támogatta a Szabad Tér Színház vezetőjének, a Fővárosi Közgyűlés az intézmény "kettős vezetéséről" döntött?
3. Eleget tesznek-e a Magyar Teátrumi Társaság felhívásának, közbenjárnak-e Karácsony Gergely főpolgármesternél annak érdekében, hogy Bán Teodóra legyen a Szabad Tér Színház vezetője? Ha nem, miért nem?

Jordán Tamás, a Nemzet Színésze, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója Fotó: Polyak Attila - Origo

A Szabad Tér Színház kálváriája

Mint ismert, hosszas politikai vitákat követően a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés - a szakmai bizottság egyértelmű támogatása ellenére - nem a szakmai körökben valóban elismert, és az intézményt 16 éve sikerrel vezető Bán Teodórát nevezte ki a Szabad Tér Színház vezetőjének. A DK-s főpolgármester-helyettes, Gy. Németh Erzsébet meg akart szabadulni Bán Teodórától, és saját jelöltjüket akarták a fővárosra erőltetni. Miután Gulyás Gergely miniszter azt mondta, hogy elfogadhatatlan, hogy ne a szakmai bizottság által messze legjobbnak ítélt pályázót, Bán Teodórát támogassa a Főváros, és ha mégis így tesznek, akkor felfüggeszti a kormány a tárgyalásokat a fővárosi színházakkal kapcsolatban, Gyurcsányék megijedtek és a kettős vezetést javasolták. Az ún. kettős vezetés szerint Bán Teodóra a Margitszigeti Szabadtéri Színpadot, Benkő Nóra, a másik pályázó pedig a Városmajori Szabadtéri Színpadot irányíthatja. Ez természetesen a mostani formájában elfogadhatatlan Bán Teodóra számára.

Ahogy beszámoltunk róla, kedden a Magyar Teátrumi Társaság és a Vidéki Színházak Igazgatóinak Egyesülete állásfoglalást adott ki Bán Teodóra mellett. A két színházi szervezet írásában leszögezte: nagyra tartja - a szakmai bizottsághoz hasonlóan - a színházi szakember teljesítményét, és ezért mindent megtesz annak érdekében, hogy folytathassa a megkezdett munkát. A szakmai bizottságban tekintélyes színházvezetők mellett két Kossuth-díjas, még a DK-s világ számára is megkérdőjelezhetetlen életművel rendelkező művész is szerepelt, mint a világhírű operaénekesnő, Marton Éva, aki évtizedekig a New York-i Metropolitan vagy éppen a londoni Covent Garden sztárja volt és Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, a Honvéd Együttes és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes világszerte elismert vezetője.

A keddi levél írói arra kérték a Fővárosi Közgyűlést, és Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy fogadja el a szakmai bizottság Bán Teodórát támogató javaslatát. Egyúttal arra szólították fel Mácsai Pált, az Örkény Színház igazgatóját, Máté Gábort, a Katona József Színház ügyvezető igazgatóját, Kováts Adélt, a Radnóti Miklós Színház igazgatóját, Jordán Tamást, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatóját, és Pintér Béla rendező-társulatvezetőt, hogy vessék be befolyásukat Budapest vezetésénél annak érdekében, hogy a politikai szempontok ne kerekedjenek felül a szakmaiakon.

Politikai motivációk a háttérben

Természetesen nem véletlen a névsor. A három fővárosi színigazgató decemberben tüntetést szervezett az új színháztörvény ellen. (Az új törvény lényege, hogy a Főváros eldöntheti, hogy egyedül üzemeltet egy színházat, vagy közösen az állammal, esetleg átadja a teljes üzemeltetést az államnak. Mint ismert, a fővárosi önkormányzat alig egyharmadát finanszírozza egy-egy önkormányzati színház költségvetésének.) A tüntetésen Karácsony Gergely főpolgármester is beszédet mondott, azaz minden kétséget kizáróan politikai rendezvénynek nevezhető akcióról volt szó. A három pesti színházon kívül egyetlen budapesti vagy vidéki színház sem képviselte magát. Egészen pontosan a független színházát vezető Pintér Béla és a szombathelyi színházat igazgató Jordán Tamás kivételével.

Jordán Tamás most egyértelműen Bán Teodóra, a tekintélyes szakmai bizottság által egyedül alkalmasnak tartott jelölt mellett foglalt állást, igaz, Karácsony Gergellyel nem akar ez ügyben beszélni.

Bán Teodóra esete azért különösen érdekes, mert őt még a baloldali városvezetés nevezte ki 2004-ben. Tarlós István is mindig újra kinevezte, miért is ne tette volna, hiszen sikeresen dolgozott. Bán Teodóra bűne Gyurcsány Ferencék és az általuk mozgatott Karácsony Gergely szemében kizárólag annyi, hogy pusztán csak jó szakember, politikailag nem kötődik hozzájuk, hanem semleges intézményvezető. Felmerül a kérdés: mi lehet fontosabb Gyurcsányék számára, mint a szakmai teljesítmény?