Féltékenységből késelte meg élettársát egy nyíradonyi nő - videó

Vágólapra másolva!
A Nyíradonyban élő pár sűrűn veszekedett a nő féltékenysége miatt, tavaly októberben pedig a nő többször hasba szúrta a férfit. A bíróság négy évre ítélte a késelőt – adta hírül a TV2 Tények című műsora.
Vágólapra másolva!

A férfi rendszeresen későn ért haza, ezért a nő gyakran vitatkozott vele, féltékeny volt. Tavaly októberben iszogatás közben megint összevesztek egymással.

A nő elővett egy kést és négyszer hasba szúrta a férfit,

akinek a kórházban sikerült megmenteni az életét.

Később mindketten az mondták, hogy egy idegen támadta meg a férfit a kertben

– derül ki a Tények műsorából. A nyomozás közben viszont kiderült, hogy az asszony támadt a férfira.

Első fokon négy év börtönbüntetésre ítélték a nőt. A döntés ellen az ügyészség és a vádlott ügyvédje is fellebbezett. Másodfokon a bíróság úgy döntött, nem változtat az ítéleten, főleg azért, mert a férfi sem akart súlyosabb büntetést az élettársának.