Az LMBTQ közösséget érintő szabályok betartását uniós szintre emelnék

Címlap: Mi az az LMBTQ fóbia? HÍR TV
Vágólapra másolva!
Ugyan a koronavírus és a Törökországból érkező migránstömegek megfékezése most a két legnagyobb feladat Európában, az Európai Parlamentben a Renew Europe, vagyis az EP liberális frakciója, amibe a Momentum is tartozik, bemutatta LMBTQ-stratégiáját. Ezzel uniós hatáskörbe emelné a közösséget érintő kérdéseket, amiket a tagállamoknak be kellene tartaniuk. A Hír TV Címlap című műsorában vitatta meg ezt a témát Vincze Emília, a Pesti Srácok vloggere, Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője és az Origo újságírója, Kroó Zita.
Vágólapra másolva!

Tíz pontban foglalta össze a Momentum pártcsaládja azt a javaslatcsomagot, amiben az LMBTQ-társadalmat érintő szabályokat, elfogadást, mindennapi életet uniós szinten határoznák meg, és ennek betartására köteleznék a tagországokat. Az egyik pontjuk, hogy erős lépéseket tennének az LMBTQ-fóbia ellen. Párkányi Eszter szerint azonban ez nem fóbia, hiszen nem félünk tőlük, hanem nem fogadjuk el azt, hogy ők, mint kisebbségi csoport, magukat a többségi társadalom fölé helyezik.

– véli Párkányi hozzátéve:

Ennek gyakorlatilag a kulturális marxizmus a gyökere, amikor rájöttek, hogy az osztályharc nem fog menni gazdasági alapon, ugyanis a munkások is tudnak profitálni a kapitalizmusból, el kellett kezdeniük új csoportokat keresni. Először a nőket, aztán a homoszexuálisokat, és most már ott tartunk, hogy a transzneműeket is bevették ebbe a körbe, és gyakorlatilag így próbálják meg létrehozni az elnyomó-elnyomott osztályokat, tehát mi mind elnyomónak számítunk szerintük – tette hozzá.

Forrás: Hírtv.hu

Nagyon erős az LMBTQ-lobbi, és az embereket ezért taszítja ez a téma – fogalmazott munkatársunk. Kroó Zita elmondta, hogy régen is voltak melegek, most is vannak, de hogy miért kell most nekik még több jog és térnyerés, érthetetlen.

A magyarok több mint 50 százaléka ellenzi, hogy a melegek örökbe fogadjanak és házasodjanak.

Hol van a demokrácia, ha a többség véleményét figyelmen kívül hagynák most? – vetette fel a kérdést.

A csomag szerint a hetes cikkelyt is el lehetne indítani azok ellen az országok ellen, akik az LMBTQ-jogokat nem tartják be. Sőt azt kezdeményezik, hogy az Európai Bizottság vegye át a tagállamok kezéből az LMBTQ-jogok meglétének ellenőrzését, és folyamatosan monitorozzák őket. Egy szóval az országok belügyébe szólnának. Ez azonban ismét egy példa arra, hogy milyen demokráciadeficit van az unióban Párkányi Eszter szerint. Hozzátette: vannak a nyugati országok, akik gyarmattartók is voltak, és most úgy gondolkodnak az unió főleg új tagállamairól, akik nem hajlandóak követni ezt a nyugati mintát, hogy

ezek az országok gyarmatok, amiket le kell nyomni.

Párkányi példaként említi, hogy 2015-ben még csak hazánk állt ellen a migrációnak, aztán egyre többen csatlakoztak. Most ugyan ez a helyzet az LMBTQ-lobbival.