A közép-európai országok már nettó biztonsági hozzájárulók a NATO működésében

SZIJJÁRTÓ Péter
Brüsszel, 2020. január 10. A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilatkozik az európai uniós tagországok külügyminisztereinek rendkívüli ülése után Brüsszelben 2020. január 10-én. MTI/KKM
Vágólapra másolva!
A közép-európai országok immáron "nettó biztonsági hozzájárulóknak" számítanak a NATO működésében, Magyarország is büszke lehet a szerepvállalására - jelentette ki Szijjártó Péter kedden Vilniusban, ahol kilenc NATO-tagállam külügyminisztere kétnapos tanácskozást kezdett biztonsági kérdésekről.
Vágólapra másolva!

Felszólalásában a külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy 830 magyar katona szolgál jelenleg a világ különböző pontjain terrorellenes, illetve NATO-küldetés keretében, emellett pedig 835 katona áll Magyarországon az észak-atlanti szervezet készenléti parancsoksága alatt.

- fogalmazott Szijjártó, kiemelve, hogy ha valakik, akkor a kelet és nyugat közé ékelődött régió államai tisztában vannak a NATO fontosságával.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Forrás: MTI/KKM

A tárcavezető elmondta, hogy a Baltikumban természetesen a keletről érkező kihívásokra fókuszálnak elsősorban, és Magyarország szolidáris is a térség államaival, éppen ezért az elmúlt években 340 katonával vett részt a szárazföldi műveletekben, valamint két ütemben összesen 200 katonával a légtér ellenőrzésében és biztosításában. Hozzátette, 2022-ben újra visszatérnek a balti országokba a magyar Gripenek magyar pilótákkal.

Ugyanakkor Magyarországnak fontosak a délről érkező kihívások,

márpedig újabb tíz- és százezrek indulhatnak meg Európa irányába illegális úton, újra telítődhet a nyugat-balkáni migrációs útvonal,

ami pedig nagyon komoly biztonsági kockázatokat vet fel, hiszen az ellenőrizetlen bevándorlási folyamatok utat nyitnak a terrorizmusnak is - mutatott rá.

- hangsúlyozta a miniszter.