Az Index a koronavírus ellen küzdő kórházi dolgozókat támadja

Vágólapra másolva!
Az Index a koronavírustól való félelmet kihasználva támadja mai cikkében a Dél-pesti Centrumkórházhoz tartozó Szent László Kórház személyzetét. Azt állítják, hibáztak a két idős koronavírusos beteg fiával kapcsolatban. A kórház megírta az Indexnek, hogy pontosan mi történt, megírták, hogy senki nem követett el hibát, de ezt figyelmen kívül hagyták.
Vágólapra másolva!

A portál cikkében azt sugallja, hogy a koronavírussal fertőzött idős magyar házaspár fiát (az asszonyról ma derült ki, hogy megkapta ő is a betegséget) a Szent László Kórházba beküldte a háziorvosa koronavírus-gyanúval (mielőtt még a szüleinél diagnosztizálták volna a betegséget), ahol meg is vizsgálták, majd hazaküldték, de "nem biztos benne", hogy a koronavírustesztet is elvégezték rajta. A cikk azt sugallja, hogy hibáztak a dolgozók.

A kórház ismertetése az esetről a következő: "Senki sem követett el hibát. Az orvos a protokoll szerint részletesen kikérdezte a pácienst - ezt egyetlen orvos sem mulasztja el -, és ennek ismeretében döntött a további teendőkről. A kikérdezés részét képezi az utazási előzmények feltérképezése is. Az idős beteg fia által elmondottak – panaszai és utazási előzményei - nem feleltek meg a hatályos esetdefinícióban foglaltaknak. Az édesapjával kapcsolatos ellátás során is minden szakmai szabályt maradéktalanul betartottak a kollégáink. A részletekről, a különböző időpontokban elvégzett vizsgálatokról a betegjogok miatt nem adhatunk további tájékoztatást."

Vagyis: nem követtek el hibát, abból, amit a fiatalember elmondott a kórháznak - a panaszairól, az előzményekről -

nem következett az, hogy koronavírus-gyanús lenne.

Úgy tudjuk, a kórház véleményét az esetről megkapta az Index is, ennek ellenére sugallták azt a cikkben, hogy hibázott a kórház.