Több embert is halálosan megfenyegetett egy férfi Kaposváron

Vágólapra másolva!
Egy kaposvári férfi tavaly minden ok nélkül belekötött egy ismeretlen nőbe az utcán, akinek az apját később halálosan megfenyegette. Később a munkahelye gondnokával és egy gyámügyessel is megtette ugyanezt.
Vágólapra másolva!

A férfi tavaly májusban, egy kaposvári zöldséges előtt hangosan szidni kezdett egy nőt minden ok nélkül. A nő ezt elmondta a közelben lévő apjának, aki számon kérte az 59 éves férfittől ezt.

A férfi erre elővett egy botot a szatyrából és az apa felé ütött, majd egy késsel felé szúrt miközben azzal fenyegette, hogy megöli.

Ugyanez a férfi 2019 márciusától hetente kereste fel a gondnokát a munkahelyén, hogy a nyugdíját ne két részletben, hanem egy összegben adja oda neki. Mindig megfenyegette a gondnokot, egyszer az utcán is utánament és gyilkossággal fenyegetőzött. Májusban a kaposvári gyámhivatalba is bement, ahol

az egyik alkalmazott ajtaját ütötte és azt kiabálta, hogy kötelezzék arra a gondnokát, hogy egy összegben adja oda neki a nyugdíját, különben elvágja a torkát.

Az ügyészség többek között hivatalos személy elleni erőszak kísérletével vádolja a férfit és azt javasolja, hogy a bíróság ítélje 3 év 9 hónap börtönre, emellett 4 évre tiltsa el a közügyek intézésétől abban az esetben, ha beismerő vallomást tesz.