Papírok nélküli migránsokat fogtak el Baranyában

Vágólapra másolva!
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba nyolc migráns Magyarbóly térségében - írja a police.hu.
Vágólapra másolva!

A rendőrök 2020. március 7-én 6 óra 35 perckor nyolc illegális migránst tartóztattak fel Magyarbóly térségében.

Forrás: police.hu

A férfiakból álló csoport tagjai szír állampolgároknak vallották magukat. A migránsok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták hitelt érdemlően igazolni. Velük szemben az intézkedések folyamatban vannak.​

Korábban megírtuk, hogy miután a törökök felmondták az unióval 2016-ban kötött egyezményt, a már a Balkánon tartózkodó 130 ezer migráns mellé újabb 100 ezer indult el Görögország irányába. Egyelőre állják a sarat a görög hatóságok, de nagyon nehéz a dolguk, a magyar rendőrség pedg idén csak az első 9 hétben több mint 7000 migránst kapott el.