Évekig lopta az áramot és a gázt egy férfi Ercsiben

lopás, Ercsi
Vágólapra másolva!
Az ercsi férfi házilag készített valamiféle rendszert, amivel rácsatlakozott a gáz és az áramszolgáltató vezetékeire. Több éven át élvezte az ingyen energiát, míg valaki fel nem jelentette. Ezután jöttek a rendőrök, és szétszedtek mindent. Az akcióról videót is készített a hatóság, ami a honlapjukon is látható.
Vágólapra másolva!

A rendőrség közleménye szerint állampolgári bejelentés alapján a nyomozók március 5-én délelőtt megjelentek a férfi ercsi ingatlanának területén, ahol megtalálták a jogtalanul nyert energia tárolására és felhasználására szolgáló komplett rendszereket.

A férfit a rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki,

az általa használt berendezéseket pedig további vizsgálatok elvégzése céljából lefoglalták.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit.

Megtalálták a vezetéket Forrás: police