Jelentkezett a Szent László Kórházban a fertőzésgyanús holland férfi

Szent László Kórház, koronavírus
Vágólapra másolva!
Már a Szent László Kórházban vizsgálják azt a holland férfit, aki elmondása szerint két hete Hollandiában kapcsolatba került egy fertőzöttel, és most rosszul érzi magát - írja az Operatív Törzs honlapja. Saját maga ment be, a honlapon szereplő tájékoztatás arra utal, hogy a férfi nem akart megszökni, egyszerűen félreértették egymást az orvossal. A kormány tájékoztató kisfilmeket készít majd a koronavírussal kapcsolatban, melyek elsősorban a megelőzésre fókuszálnak majd – jelentette be Dömötör Csaba parlamenti államtitkár az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján. Továbbra is négy fertőzött van Magyarországon.
Vágólapra másolva!

- írja az Operatív Törzs.

Korábban megírtuk, hogy a holland férfi XVIII. kerületi lakos, és délelőtt ment el orvoshoz. Fejfájásra és magas lázra panaszkodott. Azért nyilvánította az orvos koronavírus-gyanúsnak, mert egy hollandiai ismerősénél nagy valószínűséggel diagnosztizálták a koronavírust.

A rendelő dolgozói értesítették a kerületi rendőrkapitányságot és az ÁNTSZ-t. A rendelő emeletét fertőtlenítették, azóta újra kinyitott. Az intézmény főigazgatója azt javasolta, hogy aki negyedóránál tovább volt a holland emberrel egy légtérben, az napokig maradjon otthon.

Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője korábban a törzs sajtótájékoztatóján elmondta, az új koronavírus egész Közép-Európában megjelent. Minden környező országban van legalább egy fertőzött. Ausztriában 43, Horvátországban 11, Romániában 6 embert diagnosztizáltak koronavírussal. A visegrádi országok közül Csehországban 12, Lengyelországban és Szlovákiában 1-1 fertőzöttről számoltak be.

Magyarországon négy fertőzöttet találtak eddig, mindannyian külföldiek: három iráni és egy brit állampolgárról van szó.

A két iráni diákot, és egyikük barátnőjét Budapesten a Szent László Kórházban kezelik, a Debrecenben élő brit férfi pedig a Kenézy Gyula Kórházban került elhelyezésre.

Percről percre

A tájékoztatóról szóló percről percre tudósításunkat itt olvashatják.

Vizsgálják a debreceni beteg rokonait

Stabil, jó általános állapotban van a koronavírus-fertőzéssel Debrecenben kezelt beteg - mondta a Debreceni Egyetem Kenézy kórháza infektológiai intézetének igazgató főorvosa.

Várkonyi István azt mondta: az angol férfi - aki múlt szombaton a Wizz Air milánói repülőjáratával érkezett Debrecenbe, és csütörtökön mutatták ki nála a koronavírust -, már nem lázas, jól van. Jelenleg gyógykezelés alatt áll, most zajlanak a diagnosztikai megerősítő vizsgálatok, azután döntenek arról, hogy a kezelése a debreceni Kenézy egyetemi kórházban folytatódik tovább, vagy átszállítják a budapesti kijelölt kórházba.

A főorvos hozzátette: további két gyanús esetet is vizsgálnak az intézetükben, mindketten a megfertőződött angol férfi magyar állampolgárságú családtagjai. Ellátásuk, diagnosztizálásuk pénteken megkezdődött, legkésőbb szombat reggelre derül ki, hogy ők is megfertőződtek-e a koronavírussal - mondta Várkonyi István.

39-en vannak karanténban

39-en vannak jelenleg karanténban vagy megfigyelés alatt. A Népegészségügyi Központ eddig 263 vizsgálatot végzett el. A kontaktkutatások folyamatban vannak – tette hozzá Lakatos Tibor. – Magyarországon egyedi esetekről tudunk beszámolni, a célunk, hogy ez így maradjon, és megelőzzük a csoportos megbetegedések kialakulását – folytatta.

Az operatív törzs korábban elrendelt intézkedéseinek megfelelően továbbra is zajlik a repülőtereken a kockázatot jelentő országokból érkező repülőjáratok szűrése.

Továbbra is csak négy fertőzött van Magyarországon Forrás: AFP/Handout

Jellemzően az Olaszországból, Németországból és Franciaországból Magyarországra jövő járatok utasait vizsgálják, illetve az Iránból közvetett járattal érkezőket is.

A bevándorlás járványügyi kockázata miatt a jelenleg működő két tranzitzónában határozatlan időre felfüggesztették a befogadást. A magyar kormány pedig meghosszabbította a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, tekintettel arra, hogy Törökországból jelentős számú bevándorló indult el Nyugat-Európa felé.

A kormány felfüggesztette a vízumok kiadását az iráni állampolgároknak.

Újabb ajánlást tettek közzé

Az egyik magyarországi fertőzött, az iráni gyógyszerészhallgató többszöri figyelmeztetés ellenére sem kerülte el a közösségi rendezvényeket. Éppen ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium ajánlást tett közzé a felsőoktatási intézmények számára, hogy tájékoztassák a hallgatókat a kockázatokról, és kérjék meg őket az óvintézkedések betartására.

A felhívás eljutott az intézményekhez, ők pedig megtették a szükséges lépéseket

- tájékoztatott az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője.

– A kormány tájékoztató kisfilmeket készít majd a koronavírussal kapcsolatban, melyek elsősorban a megelőzésre fókuszálnak majd – jelentette be Dömötör Csaba parlamenti államtitkár. Külön hangsúlyt kap, hogy gyanú esetén elsősorban telefonon jelezzék gyanújukat.