A nagyszülők kulcsszerepet töltenek be

Vágólapra másolva!
Földi László, a KDNP országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt munkájáról, a kormány családpolitikájáról, valamint a nemzeti régiók érdekében szervezett aláírásgyűjtésről.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, Abonyban született, ott élt sokáig. Közben biológia-földrajz szakos tanári diplomát szerzett a Bessenyei György Főiskolán, a végzés után Tápiószelén tanított évekig. 1993-ban Ceglédre került, az ottani katolikus iskola igazgatóhelyettese lett, majd 11 éven át az igazgatójaként dolgozott. A közéletbe is belekóstolt,. 2006-ban és 2010-ben Cegléd polgármestere volt, amikor is parlamenti képviselővé is megválasztották, majd amikor az összeférhetetlenségi törvény megszületett, az Országgyűlésben dolgozik, a KDNP frakció tagjaként. Azóta is Cegléden él, a feleségével négy gyermeket neveltek fel, akik már hat unokával ajándékozták meg.

Mint nagycsaládos ember, a kormány jelenlegi családpolitikájáról azt mondta el a képviselő, fontosak az intézkedések, de a kormányzat csak addig tud nyújtozkodni, ameddig a takaró ér, azaz csak abból a jövedelemből lehet visszaosztani, amit az ország megtermel. De azt lehet látni, az Orbán kormány politikájában minden a családokra fókuszál, nagy vívmányokat sikerült már eddig is elérni, mint a négygyerekes édesanyák teljes SZJA mentességét, a nagyszülői GYED-et. Aktív nagyszülőként is úgy véli, a nagymamák, nagypapák szerepe kulcskérdés a mai családokban, a nagyszülőkkel való kapcsolat az unokák számára is kiemelten fontos.

Földi László beszélt a nemzeti régiók ügyében indított népszavazásról, amelyet a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezett. Mint megjegyezte, ez egy fontos kezdeményezés, amit természetesen aláírásával támogatott is, erre biztatta a családját, a környezetét egyaránt. Bár még jelentős számú aláírás hiányzik ahhoz, hogy az akció sikeres legyen, de a politikus nagyon bízik abban, hogy eredményt érnek el, ehhez fel kell keresni a kezdeményezés weboldalát, de akár a képviselői irodájában is szívesen várják a támogató aláírásokat.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.