Alapjogokért Központ: Erőszakkal fogadtatná el a tagállamokkal a gender-egyezményt Brüsszel

Vágólapra másolva!
Az Európai Bizottság továbbra sem tett le róla, hogy az uniós tagállamokra kényszerítse a gender-egyezményként elhíresült Isztambuli Egyezményt. Bár a dokumentum hivatalosan a nőket ért erőszak elleni fellépésről szól, valójában a mérgező gender ideológiát emelné a jog szintjére az azt elfogadó országokban - - írja közleményében az Alapjogokért Központ, amely - mint írják -korábban Magyarországon elsőként hívta fel a figyelmet a báránybőrbe bújt farkasra, azonban a farkas most végleg levetette álcáját.
Vágólapra másolva!

A cseh biztos, Vera Jurová az uniós Gender Stratégia részeként akarja elfogadtatni azt az irányelvet, mely egy jogi trükkel, a nemzeti parlamenteket kikerülve tenné kötelezővé a társadalmi nemek létezésének elismerését.

Az Európa Tanács által életre hívott Isztambuli Egyezményt az EU több tagországa – köztük Magyarország – sem ratifikálta. Ezért, bár az Európai Unió konszenzus hiányban is csatlakozott az Egyezményhez, a kötelező hatály elismerését megtagadó tagállamok tekintetében nem keletkezett kötelezettség. A nyílt társadalom szövetségesei azonban ezt nem képesek elfogadni: az uniós jogalkotás eszközéhez nyúltak és a gender-egyezmény szövegét irányelv formájában akarják rákényszeríteni a tagállamokra - írja a közlemény.

Az uniós jogszabály elfogadása esetén Magyarországnak is kötelező lenne átültetnie azt a magyar jogba, így elfogadva azt is, hogy az emberek nem születésükkor lesznek férfivá és nővé, hanem a társadalom által rájuk „kényszerített" normák alapján. A nyílt társadalom szervezőinek célja tehát nem a nők elleni erőszak csökkentése, hanem a „társadalmi nemek" kategóriájának európai szintű bevezetése. Az Isztambuli Egyezményt pedig „trójai falóként" próbálják felhasználni mérgező ideológiájuk jogi elismerése érdekében.

Mindez szöges ellentétben áll Magyarország Alaptörvényének szellemiségével és szövegével, melyből egyértelműen következik a férfi és a nő normális, a teremtés rendje szerinti definíciója. A gender-ideológia magyar élharcosai – élükön Dobrev Klárával – a magyar Alaptörvényt Brüsszel segítségével kívánják meghekkelni, azt állítván, hogy az Isztambuli Egyezmény elutasítása antidemokratikus. Az igazság azonban éppen ennek ellenkezője: a magyar választók felhatalmazásán nyugvó jogszabályok és politikai akarat semmibevétele az, ami ellentétes a jogállamiság olyan sokszor hangoztatott magasztos jelszavával.

Az Alapjogokért Központ továbbra is kiáll a gender-egyezmény és az antidemokratikus lopakodó jogalkotás ellen, mivel úgy gondoljuk, hogy a nemzetközi genderlobbi nyomásának történő engedés olyan ballépés lenne, amely orvosolhatatlan károkat okozna a magyar jogrendben - írják a közleményben.