Ketten is belehalhattak volna az ellenőr hibájába

Vágólapra másolva!
Egy férfi műszaki ellenőrként dolgozott az egyik dabasi iskola felújításánál. Azonban hanyagul dolgozott, ezért nem derült ki, hogy az egyik teremben rosszul tették fel az álmennyezetet, ami később majdnem rászakadt egy gyerekre és egy felnőttre.
Vágólapra másolva!

A férfi a dabasi Táncsics Mihály Gimnázium 2011-es bővítési munkálatain dolgozott mint műszaki ellenőr. Az volt a feladata, hogy a munkálatok szakszerűségét ellenőrizze.

Ezt viszont nem tette meg rendesen, így nem derült ki, hogy az egyik teremben a gipszkarton álmennyezetet rosszul rögzítették, ami miatt az veszélyes volt.

A szabálytalanul feltett 40 négyzetméteres, több mint egy tonna súlyú álmennyezet 2017 áprilisában, a késő délutáni órákban leszakadt.

A teremben egy gyerek és egy felnőtt is bent volt. Csak a szerencséjüknek köszönhették, hogy nem sérültek meg.

Az ügyészség foglalkozás közében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a férfi ellen – írja közleményében a Pest Megyei Főügyészség.