Az emberek 99 százaléka szerint nevetségesen enyhe Csenge gyilkosának ítélete

Vágólapra másolva!
A szavazók 99 százaléka szerint nevetségesen enyhe az a bírósági ítélet, amelyben mindössze négy év börtönre ítélték a borsodnádasdi férfit, aki megölt egy 17 éves lányt – derült ki a Ridikül szavazásából. 
Vágólapra másolva!

Szavazást indított a Ridikül arról, hogyan értékelik az emberek a borsodnádasdi gyerekgyilkos ítéletét. A szavazók 99 százaléka szerint nevetségesen enyhe ítélet született.

Az ügy háttere, hogy

nem szándékos, hanem gondatlan emberölés miatt ítélték el azt a fiatal férfit, aki Borsodnádasdon vízgyűjtő aknába dobta a már eszméletlen lányt, aki emiatt vízbe fulladt.

A Miskolci Törvényszék kedden gondatlanságból elkövetett emberölés miatt első fokon, nem jogerősen négy év szabadságvesztésre ítélte a huszonnégy éves vádlottat.

A vádlott 2017. szeptember 2-án egy baráti összejövetelen vett részt a Borsodnádasd mellett található tónál, ahol alkoholt fogyasztott, és elszívott néhány szál kábítószeres, "herbálos" cigarettát is. A fiatal férfi és a tizenhét éves lány ismerték egymást, baráti viszonyban álltak. Napközben telefonon megbeszélték, hogy este találkoznak a templom melletti erdei ösvénynél. A lány el is ment a találkozóra, de ott összevesztek, majd elváltak egymástól.

A bíróság szerint a vádlott később visszament a vita helyszínére, ahol megtalálta az ájult lányt, akiről azt hitte, hogy halott. Ezután levetkőztette a lányt, majd anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy él-e még, elvonszolta egy vízaknához, amelynek levette a vasfedelét, és bedobta a testet. Az ekkor még életben lévő lány ezután belefulladt a vízbe.

Az ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett szándékos emberölés miatt emelt vádat.

A törvényszék álláspontja szerint azonban nem volt bizonyítható, hogy a férfi meg akarta ölni a nőt, a felelőssége abban állapítható meg, hogy amikor az aknába dobta a testét, nem győződött meg arról, hogy él-e még a lány, így gondatlanságból okozta a halálát.

Az ítéletet a vádlott és védője tudomásul vette, az ügyész azonban a gondatlan emberölés minősítésének megváltoztatása és a büntetés súlyosítása érdekében fellebbezett.

A szavazás azt bizonyítja, hogy az emberek elsöprő többsége, szinte mindenki úgy véli, hogy felháborítóan enyhe az ítélet.