Több tízezer doboz csempészett cigarettát próbált eladni

Vágólapra másolva!
Közel 25 ezer doboznyi cigarettát találtak a rendőrök egy berettyóújfalui férfi autójában és lakásán, amelyekről nem tudta igazolni, honnan szerezte őket, ugyanis sem adó-sem zárjegy nem volt a dobozokon. A közel 33 millió forint értékű dohányt és a férfi autóját lefoglalták. Az ügyészség felfüggesztett börtönt javasolt az ügyben.
Vágólapra másolva!

Egy férfi 2018. május 31-én délelőtt Nyíradonyban ment az autójával, amikor a rendőrök megállították, és igazoltatták.

Az ellenőrzés során

a csomagtartóban, és a hátsó ülés alatt kialakított rekeszben 9.000 doboz magyar adó- és zárjegy nélküli cigarettát találtak nála.

A rendőrök értesítették Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársait, akik

átkutatták a férfi berettyóújfalui lakását, és a ház mellett álló kisteherautót, melyekben további több mint 16.000 doboz dohányt találtak. A több mint 25.000 doboz cigaretta értéke majdnem 33 millió forint.

A férfi nem tudta igazolni a lefoglalt cigaretták származását.

A rendőrök a nagy mennyiségű

cigarettát, és az átalakított autót lefoglalták, és a férfira közel 48.000.000 forint bírságot szabtak ki.

A férfi a kihallgatás során beismerte bűnösségét, az ügyészség felfüggesztett börtön kiszabását, illetve a cigaretták és az autó elkobzását javasolta.