Nyakon szúrta lakótársát a szabolcsi nő, azt hitte a férfi egy gyilkos

Vágólapra másolva!
A nő egy gondozóotthonban késsel támadt férfi lakótársára, ugyanis azt hitte, hogy ő ölte meg barátnőjét, aki betegsége miatt halt meg.
Vágólapra másolva!

A metális problémákban szenvedő nő egy gondozóotthonban élt, ahol

összebarátkozott egy másik nővel, aki időközben betegség miatt meghalt. A nő tévesen azt hitte, hogy a nő barátja felelős a haláláért, ezért elhatározta, hogy bosszút áll rajta.

Augusztus 22-én lement a konyhába, magához vett egy kést, és kora este felment férfi szobájába. Az ágyban feküdt, amikor a

nő hirtelen mellé lépett, és nyakon szúrta. A férfinak még időben sikerült kimenekülnie a szobából, és segítséget kérni az egyik gondozótól, aki elvette a nőtől a kést.

A férfi megúszta könnyebb sérülésekkel, ez azonban csak a szerencsés véletlennek köszönhető.

Mivel a nő mentális zavarai miatt nem büntethető, az ügyészség javasolta a felmentését, és a kényszergyógykezelés elrendelését.