Varga Judit: Nem ütközik uniós jogba a magyar távközlési és kereskedelmi különadó

Varga Judit, igazságügyi miniszter.
Varga Judit, igazságügyi miniszter.
Vágólapra másolva!
Az EU bíróságának kedden hozott ítélete szerint nem sértett európai uniós jogot a magyar kormány, amikor 2010 után távközlési és kiskereskedelmi különadókat vetett ki - nyilatkozta az igazságügyi miniszter.
Vágólapra másolva!

Varga Judit azt mondta, hogy a luxembourgi bíróság elfogadta a kormány álláspontját, amely szerint a nagyobb bevétellel rendelkező multinacionális cégek vállaljanak arányosan nagyobb részt a közterhek viseléséből.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben a Gyurcsány-korszak utáni válságkezelési intézkedések keretében vezette be a távközlési és kiskereskedelmi különadókat, hogy stabilizálja a Gyurcsány-Bajnai kormányok által csőd közelbe juttatott államháztartást.

A különadók alapelve a kölcsönös tehervállalás, a kormány nem a magyar emberekre, hanem a multikra, nagyvállalatokra terhelte ezeket az adókat

- mondta az igazságügyi miniszter.

Varga Judit, igazságügyi miniszter. Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ismertette, hogy - bár az Európai Bizottság korábban a nagyvállalatok oldalára állt - a keddi luxembourgi ítélet szerint azért nem sértett EU-s jogot a magyar kormány a különadók bevezetésével, mert nem minősül e vállalkozásokkal szemben hátrányos megkülönböztetésnek, ha a különadók progresszív módon terhelik az árbevételt - elsődlegesen a más tagállamokból származó emberek tulajdonában álló vállalkozások esetén -, és ez e piacok valós gazdasági helyzetét tükrözi.

A luxemburgi testület a Vodafone Magyarország és a Tesco-Global Áruházak ügyében hozott ítéleteiben összeegyeztethetőnek ítélte a távközlési vállalkozások és a kiskereskedelmi ágazatban tevékenységet folytató vállalkozások árbevételére Magyarországon kivetett különadókat a letelepedés szabadságával és a hozzáadottértékadó-irányelvvel - tette hozzá.

Varga Judit elmondta azt is, hogy a bíróság a Google Ireland ügyében hozott ítéletében kimondta, hogy

az olyan nagy nemzetközi digitális cégek sem menekülhetnek az adókötelezettség elől, mint a Google.

A bíróság szerint ha valamely másik tagállamban letelepedett reklámszolgáltatókat a reklámadó-kötelezettségük tekintetében bejelentkezési kötelezettség alá veti egy tagállam, az nem ellentétes a szolgáltatásnyújtás szabadságával, sőt a bejelentkezési kötelezettség elmulasztása szankcionálható is.

Mindezt az Igazságügyi Minisztérium hétfőn megalakult digitális szabadság bizottsága is vizsgálni fogja - mondta a miniszter.