Nem mehet el a temetésre a nagymama, aki a sínekre hajtott két unokájával

kecskemét, vonatbaleset
Kecskemét, 2020. február 16. Vonattal ütközött személygépkocsi kettészakadt maradványai egy kecskeméti vasúti átkelőhelynél 2020. február 16-án. Az autó két utasa a helyszínen életét vesztette. MTI/Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
A brutális kecskeméti balesetben meghalt két kislány szülei úgy döntöttek, hogy nem engedik meg a nagymamának, hogy elmenjen a temetésre. Az asszony a piros jelzés ellenére hajtott be a vasúti átjáróba, ahol az érkező vonat kettévágta az autót. Egyelőre a nagymamán, az apán és a hatóságokon kívül senki sem tudja, miért nem állt meg a lámpánál – írja a Ripost.
Vágólapra másolva!

A 8 éves Niki és a 11 éves Alexandra február 16-án a nagymamájukkal autózott Kecskemétnél, amikor az asszony a piros lámpa ellenére felhajtott a sínekre, ahol épp jött a vonat.

A balesetben a két gyerek a helyszínen meghalt, a nagymama életben maradt.

A két kislányt kedden fogják eltemetni.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

A szakértő jelentések szerint a fénysorompó megfelelően működött.

Egyelőre a nagymamán, az apán és a rendőrökön kívül senki sem tudja, hogy mi történhetett a tragikus pillanatban.

A Ripost telefonon elérte a nagymamát, aki elmondta, hogy nincs jól.

"Nézze, nem szeretnék nyilatkozni" – mondta a lapnak, majd hozzátette, hogy

ne legyen más kíváncsi arra, hogy mi történt, miért hajtott a sínekre, elég nekik a családi tragédia.

Ezek után a telefont a fia, a meghalt lányok apja vette át. Azt kérte, hogy hagyják őket békén, de annyit azért elmondott, hogy nagyjából mindent tud. Valószínűleg arra utalhatott, hogy az anyja miért hajtott a vonat elé.

– tette fel a költői kérdést, majd lerakta a vonalat.

Még nem beszélt az anya a nagymamával

A gyerekek anyja a Ripostnak elmondta, hogy egyre rosszabbul érzi magát.

Forrás: MTI/Donka Ferenc

Elmondta azt is, hogy

a férjével közösen úgy döntöttek, hogy a nagymama ne menjen el a temetésre.

A volt férje pedig továbbra sem árulta el neki, hogy az asszony mondott-e bármit otthon a tragédiáról.
Az anya attól tart, hogy az asszony majd a gyerekekre fogja a balesetet.

"Nem beszélünk a tragédiáról a volt férjemmel, de nem is kell. Győzzön az igazság! Nem szeretnék találgatni. Jogosult vagyok megnézni a jegyzőkönyvet, abból ki fog derülni a volt anyósom vallomása.

Én csak azt szeretném, hogy ne azt lássam majd, hogy a vallomásában rágalmazza a gyermekeimet, vagy arra fogja, hogy miattuk történt a baleset.

Bevallom, ettől félek, de azt az apukának is elmondtam, hogy akkor nem lesz irgalom" – mondta a nő a Ripostnak, aki még nem tudja, hogyan fogja túlélni két kislánya temetését.