Két napot töltött Budapesten a két koronavírusos külföldi diáklány

Csehország, koronavírus
Csehországban hivatalosan továbbra is 5 fertőzött beteget ápolnak kórházban. 2 férfit és 2 nőt Prágában, egy harmadik, helyi illetőségű nőt pedig Ústi nad Labem városában. Ő azt kérte, hogy ne szállítsák át Prágába. Egyébként állítólag mindannyian jól érzik magukat.
Vágólapra másolva!
Megkezdték a járványügyi kivizsgálását annak a két diáklánynak, akik Milánóból indulva Budapesten töltöttek két napot, mielőtt Prágába utaztak, ahol kiderült, hogy megfertőződtek az új típusú koronavírussal – mondta Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos keddi sajtótájékoztatóján azt is hozzátette: fel kell deríteni, hogy pontosan milyen útvonalon mozogtak, hol szálltak meg.
Vágólapra másolva!

Müller Cecília azt is elmondta, hogy még arról is információkat várnak a cseh hatóságoktól, hogy a két fiatal mikor betegedett meg.

- mondta a tisztifőorvos. Azt is hozzátette, hogy a teljes útvonalukat, a szálláshelyeket fel kell deríteniük, és azt is, hogy pontosan kikkel érintkeztek. Ha minden információ a birtokukban lesz, akkor tudnak majd döntéseket hozni a további intézkedésekről.

Bécsből jöttek, Prágába mentek tovább

Kedden derült ki, hogy Magyarországon is járt az elmúlt napokban az az amerikai, illetve ecuadori fiatal diáklány, akinél koronavírust mutattak ki a cseh laboratóriumi vizsgálatok. Az országos tisztifőorvos később ezt pontosította: csak az amerikai lány esetében biztos a fertőzés, a másik lány mintája még megerősítésre vár.

Mindketten Milánóban tanulnak, innen érkeztek február 24-én Bécsbe, ahol szállodában laktak.

Az osztrák fővárosból később Budapestre utaztak,

majd Brünnön keresztül Prágába, ahol az Airbnb-rendszeren keresztül foglaltak szállást.

A prágai tisztiorvosi intézet igazgatója korábban azt mondta, hogy az egyiküknél a vasárnapi első teszt, a másik lánynál pedig a megismételt laboratóriumi vizsgálat mutatta ki a koronavírust.

A FlixBust már megkeresték a hatóságok

Időközben megkerestük a FlixBust is, hiszen ennek a társaságnak van olyan Budapestről Prágába tartó járata, mely az említett Brünnön megy keresztül.

Azt kérdeztük, hogy tudnak-e arról, hogy a két diáklány velük utazott volna tovább Budapestről a cseh fővárosba.

– válaszolta a cég, és hozzátették, hogy egyelőre nem tudnak az ügyről több információt megosztani.

Ügyeleti központot hoztak létre

Magyarországon továbbra sincs olyan személy, aki megfertőződött az új típusú koronavírussal - mondta Lakatos Tibor ezredes. Az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője azt is hozzátette, hogy folytatják az ellenőrzéseket a határokon: a közúti átkelőhelyeken eddig 408 embert, a repülőtéren pedig 5700 embert ellenőriztek.

Múlt héten pedig egy ügyeleti központot is létrehoztak, ahol a nap 24 órájában fogadják a hívásokat a Nemzeti Népegészségügyi Központ munkatársai. A 06-80-277-455, illetve a 06-80-277-456 ingyenesen hívható telefonszámokra eddig 2141 hívás érkezett, a [email protected] címre pedig 688 megkeresés futott be, amelynek döntő többségét megválaszolták.

Napokon belül elindul az operatív törzs honlapja is, ahol minden, a koronavírus-helyzettel kapcsolatos tanács és teendő elérhető lesz.

Világszerte eddig összesen 91 313 fertőzöttről tudunk, 2744-en vannak az Európai Unió országaiban. A halálos áldozatok száma világszerte már elérte a 3118-at.