Majdnem halálra verte idős szomszédasszonyát egy rabló páros

Vágólapra másolva!
Az ügyészség vádat emelt egy negyvenhat éves körösladányi nő, és huszonnégy éves élettársa ellen, akik kis híján halálra vertek és kiraboltak egy nyolcvannyolc éves asszonyt.
Vágólapra másolva!

Az élettársak 2018. november 13-án, este bementek az egyik nyugdíjas, beteg szomszédasszonyukhoz. A nő az udvaron talált

vascsővel fejbe vágta az asszonyt, miközben pénzt követelt tőle, és kilökdöste a folyosóra, ahol tovább verte. Az asszony a bántalmazástól a földre esett, beverte a fejét a kőbe, amitől erősen vérezni kezdett. Támadója azonban még ezt látva sem hagyta abba a verést, combján és felsőtestén többször megrugdosta.

A férfi ezalatt az ajtóban várt, és biztatta társát. A nő ezután átkutatta a házat, és

tűzifát, illetve fagyasztott húst talált. Ezeket átadta a párjának, aki gyorsan elrakta a holmikat, majd elmenekült. A nő ezután rátalált az asszony ékszereire, pénzére és telefonjára, ezeket összecsomagolta, és magával vitte.

De nem menekült, ehelyett összekötözte a kövön fekvő, összevert idős asszony kezét-lábát, száját pedig betapasztotta.

A nő az éjszakát a házában töltötte, majd hajnalban magára hagyta az idős asszonyt, és elment. Az asszony közben a lábai kivételével kiszabadította magát, azonban sérülései miatt mozdulni, segítséget kérni nem tudott.

Végül szomszédja és gondozója találtak rá késő délelőtt, akik hívták a mentőket és a rendőröket.

A bántalmazás következtében a nyugdíjas nő

életveszélyes sérüléseket szenvedett. Mivel 16 órán át feküdt a hideg padlón, teste nagyon hideg volt,

ami már önmagában életveszélyes. Csak a gyors orvosi segítség mentette meg az életét.

A házaspár ellen rablás, gyilkossági kísérlet és életveszélyes testi sértés miatt emeltek vádat.