A felhőkkel is vitatkozik a férfi, aki parkolót akart építeni Felsőnyéken

Vágólapra másolva!
Egy felsőnyéki férfi nagyjából két hete, részegen, farrönkökkel torlaszolta el az egyik helyi utcát, hogy pakolót építsen az traktorjának. A férfi anyja szerint nincs semmi baj a fiával, csak hétvégente iszik. A helyiek elmondása szerint Sándor vitatkozni szokott a felhőkkel, de egyébként nem veszélyes - írja a Blikk. 
Vágólapra másolva!

M. Sándor az autójának és a traktorjának akart parkolót építeni, ezért részegen farönkökkel eltorlaszolta az egész utcát. A rendőrök ezután persze eljárást indítottak ellene. Sándor szomszédja szerint a férfi egyszer csak ihletet kapott, kirángatta a földből a veszélyes kanyart jelző táblát és azt ledobta.

"Aztán az udvarából kihordta a rönkfákat és teljes egészében eltorlaszolta velük a Marx utcát.

Azt magyarázta, hogy a traktorjának és az autójának akar parkolót építeni, pedig biciklije sincs. Lett is nagy ribillió, jöttek a rendőrök csíkos autóval, és elvitték Sanyit, aki a faluban járkálva vadul hadonászik, meg felesel a felhőkkel, amúgy nem árt senkinek."

– mondta a Blikknek a szomszéd.

Forrás: Police.hu

M. Sándor ellen eljárást indult a rendőrség, amitől az anyja nagyon megrémült. Szerinte a fia csak azért csinált butaságot, mert berúgott. Elmondása szerint normális ember, csak hétvégén szokott inni.

"Voltak rendőrségi ügyei, de sosem ült börtönben. Két éve kivágott egy fenyőt a kertünkben, ott volt a rendőr is.

Sanyi neki magyarázta, hogy majd tetőgerendát épít belőle, közben véletlenül hozzáért a rendőr arcához. Kapott is tőle olyan maflást, hogy berepült oda, a fa alá. Szegény kisfiam, még a foga is kiesett a pofontól.

Legutóbb meg az utat akarta kiszélesíteni, meg parkolót épített volna. A részleteket csak ő tudja, de végül jött a helyi körzeti megbízott és lebeszélte róla" – monda a lapnak a férfi anyja.

M. Sándor korábban erdész volt, most segédmunkásként dolgozik. A Blikk telefonon érte el a férfit.

– mondta.