Az újabb migránsáradat biztonsági kockázata sokkal magasabb, mint 2015-ben

2020.03.01. 10:46

A Migrációkutató Intézet igazgatója szerint az utóbbi napokban kezdődött újabb migránsáradat biztonsági kockázata sokkal magasabb, mint amekkora 2015-ben volt.

Dezső Tamás, az M1 vasárnapi műsorában hozzátette, a Szíriából induló, magukat menekültnek valló emberek között lehetnek az Iszlám Állam harcosai.

Az elemző felhívta egyúttal a figyelmet arra, hogy a migránsok között terjednek az álhírek, például arról, hogy megnyílnak a határok, és olyan információk is, hogy Nyugat-Európában hol lehet segélyekből könnyen megélni.

Kitért arra is, hogy kurd harcosok havi 500-600 dollárt kaptak, ennyiért "vitték vásárra a bőrüket", és a harcokban közülük több ezren meghaltak, megsebesültek. Az intézetigazgató azt mondta: a Nyugat-Európába érkező migránsok hasonló összegekre számíthatnak a szociális ellátórendszertől.

Ahogy beszámoltunk róla, már Észak-Macedóniában járnak a Törökországból megindult migránsok.

KAPCSOLÓDÓ CIKK