Migránsok ezrei indultak az Európai Unió felé Törökországból, a görög határon már könnygázzal oszlatják őket

MICOTÁKISZ, Kiriákosz
Isztambul, 2020. február 28. A görög határhoz induló buszok egyikére próbálnak feljutni bevándorlók Isztambulban 2020. február 28-án. A nap folyamán menedékkérők csoportjai kezdtek el gyülekezni a görög-török szárazföldi határon, miután Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő migránsokat. Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök bejelentette, hogy országa megerősíti határvédelmét az illegális határátlépését megelőzendő. MTI/AP/Ömer Kuscu
Vágólapra másolva!
Kritikus és kaotikus a helyzet a török–görög határnál, ahol reggel óta több száz bevándorló gyűlt össze - erről számolt be az M1. 
Vágólapra másolva!

Azok után indultak el az Európai Unió felé, hogy tegnap késő este a török kormánypárt bejelentette: a szíriai háború fejleményei miatt már „nem tudják feltartóztatni a menekülőket". A görög határnál többen megpróbáltak a tiltás ellenére belépni az Európai Unió területére.

A görög határhoz induló buszok egyikére próbálnak feljutni bevándorlók Isztambulban 2020. február 28-án. Forrás: MTI/AP/Ömer Kuscu

A határőrök délután könnygázt is bevetettek a tömeg ellen. A görög kormányfő, Kiriákosz Micotákisz közölte: lezárják az átkelőt, további utasításig senki nem léphet az ország területére. Az illegális határátlépőkkel szemben pedig a legnagyobb szigorral lépnek fel.

Az Égei-tengerre az ígéretek szerint ötven hadihajót küld a parti őrség.

Forrás: MTI/AP/Ömer Kuscu

Ahogy azt megírtuk,

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken telefonon megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel,

majd összehívta biztonsági kabinetjét, melynek tagja a külügyminiszter és a belügyminiszter is - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Recep Tayyip Erdogan tájékoztatta a magyar miniszterelnököt arról, hogy óriási a nyomás Törökországon, ezért a továbbiakban már nem tudják visszatartani az ott tartózkodó migránsok egy részét.

Hami Aksoy török külügyi szóvivő pénteki közleményében azt írta, hogy a szíriai események, amelyek miatt emberek százezrei váltak földönfutóvá Idlíb tartományban, tovább növelték a már amúgy is Törökországra nehezedő migrációs nyomást. Aksoy aláhúzta:

"Amennyiben romlik a helyzet, ennek kockázata fokozódni fog" - hívta fel a figyelmet.

Fahrettin Altun, a török elnöki hivatal kommunikációs igazgatója Ankarában újságíróknak azt nyilatkozta, hogy "Törökországnak nem maradt más választása, mint lazítani azon a határozott szándékon, amelyet a menekültek jelentette nyomás féken tartása iránt tanúsított". Törökországot, amely annyira intenzíven harcolt azért, hogy feltartóztassa a menekültáradatot, hogy helyet, szállást találjon a menekülteknek, és megfékezze a terrorizmust, egyedül hagyták, így csak "egyetlen lépést tehetett" - fogalmazott.

Az NTV török hírtelevízió péntek reggel arról számolt be, hogy egy körülbelül 150 fős afgán menekültcsoport tart a Törökország és Görögország közötti pazarkulei határátkelőhöz, miután a Törökország és Bulgária közötti kapikulei átkelőhelynél nem jártak sikerrel. A menetben nők és gyerekek is vannak.

Az NTV helyszíni tudósítója úgy tudja, a kapikulei határőrök azt mondták a menekülteknek, hogy ott nem kelhetnek át, csak erdős területen vagy a görög-bolgár határfolyón, az Evroszon keresztül.

Bevándorlók gumicsónakkal indulnak el a törökországi Ayvacikból a görög partok felé 2020. február 28-án. Forrás: MTI/AP/DHA/-

A tudósító értesülése szerint a migránsokat afgán egyesületek buszokkal szállították Isztambulból a kapikulei határhoz, ahol legalább két órát várakoztak a fagyponthoz közeli hidegben. Egy törökül is beszélő afgán nő a riporternek azt mondta, hogy hajnali egykor érkezett hozzájuk a hír a határnyitásról, az autóbuszok pedig már várták őket és ingyen elhozták a határra. A nő állítása szerint a török csendőrök azt mondták neki, hogy a tengeri átkelés engedélyezett.

A Demirören török hírügynökség ezzel párhuzamosan 300 olyan menekültről írt, aki Isztambulból indult és a pazarkulei határátkelőhöz tart. A Demirören úgy tudja, hogy szíriaiak, irániak, irakiak, marokkóiak és pakisztániak is vannak közöttük. Mindazonáltal hozzáteszik: folyamatosan nő a határhoz közeli Edirne városába érkezők száma.

A hírügynökség továbbá jelentett arról is, hogy

az Égei-tenger partján, a török Canakkale tartomány Ayvacik körzetében is gyülekezni kezdtek a migránsok

, hogy átkeljenek a görög Leszbosz szigetére, valamint Izmir tartomány Dikili körzetében is 160 migráns sereglett össze a tengerparton.