Kiadták a riasztást: szerdán sok esővel érkezik a hidegfront

vihar, eső, erős szél, Ciara, Budapest, 2020.02.10.
Illusztráció.
Vágólapra másolva!
Szerdán hidegfront érkezik, sok esővel, néhol zivatarral - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat az előrejelzésében. Zivatarveszély miatt több megyére figyelmeztetést is kiadtak szerdára.
Vágólapra másolva!

Szerdára virradó éjszaka északnyugat felől hidegfront érkezik, majd vonul át az országon, intenzív csapadékzónával. A front mentén a szerda hajnali óráktól előfordulhatnak zivatarok, nagyobb eséllyel inkább az ország délnyugati felén.

A szél többnyire erős, zivatarok környezetében akár viharos is lehet.

Jellemzően eső várható, de az intenzívebb gócokban jégdara, apró szemű jég is hullhat.

Illusztráció Fotó: Koncz Márton - Origo

Intenzív csapadék idején a magasabban fekvő területeken, elsősorban a Mecsekben és a Bakonyban, esetleg havas eső, tapadó hó sem kizárt, megmaradó hóra azonban nem kell számítani.

Jelentős, az ország nagy részén 10-20 milliméternyi csapadékra van kilátás, de lokálisan akár ennél több is eshet.

A csapadék súlypontja délutánra az ország délkeleti felére tevődik át, az esti órákra pedig elhagyja az országot. Zivatarveszély miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére.

Az előrejelzés szerint hajnalra 4 és 9 Celsius-fok közé hűl le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7 és 10 fok között valószínű, de délkeleten 11-13 fok is lehet.