Mindig látszani fognak a támadás nyomai a kislányon, akit egy rottweiler harapdált össze

Vágólapra másolva!
Majdnem halálra harapott egy rottweiler egy kislányt júliusban. A gyerek az anyjával tartott haza, amikor a megvadult állat rátámadt. Az anya tehetetlen volt az óriási kutyával szemben. A kislányt napokig életveszélyes állapotban kezelték a kórházban. Onnan már kiengedték, de ahogy a Blikk megtudta, mai napig pszichológushoz kell járnia.
Vágólapra másolva!

"A támadás helyszínétől négyszáz méterre, a mamánál a szőlőt műveltem, amikor meghallottam a feleségem sikítását" – idézte fel a Blikknek a történteket Rácz László.

Az apa azonnal rohant, de már csak azt látta, ahogy a gazda lecibálja a kutyát a kislányról, akinek az arca, és a teste csupa vér volt.

Az utca végén le tudott szállni a mentőhelikopter, később ezzel vitték kórházba a kislányt életveszélyes koponyasérüléssel, válságos állapotban.

Kiderült, az őrjöngő kutya a kislány fejét, mellkasát marcangolta, és letépte a jobb fülét. Léna egy hónap alatt több életmentő műtéten is átesett, mire elhagyhatta a kórházat.

– mondogatja azóta Léna, aki számtalan plasztikai beavatkozáson van túl, és hamarosan a dobhártyáját is meg kell operálni, ugyanis halláskárosodást, arcidegbénulást is szenvedett.

Amióta Léna hazajött, a családja, ha a nagymamához indul, a kiskapun kilépve soha nem fordul balra, inkább másfél kilométeres kerülőt tesznek, nehogy találkozzanak a szomszéd kutyáival.

– mondta el az apa, Rácz László a Blikknek.

A kislány plasztikai műtétje egy év múlva lesz, de

a támadás nyomát élete végéig magán hordja majd.

Amikor a támadás történt, a négy rottweilert tartó szomszéd az utcafronti kerítést lebontotta, hogy felújítsa. Így az agresszív kutyája szabadon kiszökhetett az utcára. A kutyát azóta elaltatták, gazdája, és felesége ellen életveszélyt okozó, súlyos testi sértés miatt emelhetnek vádat. A kutya gazdája a támadás után három héttel levélben kért bocsánatot a családtól. Bár a szomszédban lakik, azóta nem érdeklődött a gyerek állapotáról.