Lövöldözés lehetett Párizsban, egy fél kerületet lezártak, kommandósok lepték el az utcákat

Vágólapra másolva!
Párizs tizennyolcadik kerületében, a belvárostól szó szerint öt percre túlzás nélkül óriási rendőri készültség volt hétfő késő délután. Az Avenue Gabriel Peri és a Porte Saint Ouen-nal lezárták az utcákat. A V4NA nemzetközi hírügynökség tudósítói a helyszínen voltak, felvételeket készítettek, és beszéltek járókelőkkel és rendőrökkel is. A közelben lakók azt mondták, hogy lövéseket hallottak.
Vágólapra másolva!

A járókelők szerint tehát lövöldözés volt a közelben, erről lehetett egyébként olvasni a twitteren is. A több tucat rendőr és a nagy területre vonatkozó lezárás kétségtelenül ezt valószínűsíti, és, hogy valakit vagy valakiket keresnek. Az első képen a lezárásra készülő rendőrök felvonulását mutatjuk.

A közelben több, illegális migránstábor van. Itt gyakran tartanak razziát, de ehhez nem szoktak ilyen nagy területet lezárni. A járókelőket a főútról a rendőrök elzavarták, aki fényképezett vagy videófelvételt akart csinálni, arra ráüvöltettek, hogy ne tegye.

A V4NA tudósítója megpróbálta megtudni az egyik rendőrtől, hogy mi történt, miért zártak le még közeli kis utcákat is. A rejtett kamerás felvételen az látszik, hogy a rendőr bagatellizálni próbálja a terrorveszély miatt nehéz helyzetben levő Franciaországban is szokatlanul nagy készültséget.

A francia rendőrség egyelőre nem adott ki semmilyen információt, hogy miért vezényeltek több mint száz rendőrt - és köztük kommandósokat - a tizennyolcadik kerület egyik felébe.

A legfrissebb információk szerint fegyveres bűnözőt kerestek (az nem tudni, hogy terroristát vagy köztörvényes bűnözőt), de - legalábbis a lezárt részen - nem találták. Ezután a rendőrök feloldották az összes útzárat.