Fiaival együtt temették el a tatabányai családirtót

családi tragédia Tatabánya
Vágólapra másolva!
Fiaival együtt temették el a tatabányai családirtót. A szertartást a két meggyilkolt kisgyerek édesanyja végigzokogta.
Vágólapra másolva!

Fiaival együtt temették el azt a férfit, aki február 7-én tatabányai otthonukban megölte két kisfiát, majd magával is végzett - írja a Blikk. Az édesanya végigzokogta a szertartást.

A búcsúztató és a temetés egy Tatabányához közeli településen volt, a templomban körülbelül hatvanan voltak, a temetőbe azonban már csak a szűk család ment ki.

– Pokoli volt látni az édesanya arcán a fájdalmat. Majdnem végig sírt, úgy tudom,

– mondta a lapnak a család egyik ismerőse. Szerinte a nőt sokan szeretik, a barátai, kollégái és ismerősei is eljöttek a temetésre.

A Blikk információi szerint

a két gyereket koporsóba temették, az apát pedig elhamvasztották,

és mindhárman közös sírban nyugszanak.

Nem volt agresszív, nem állt pszichológiai kezelés alatt

M. Ferenc február 7-én ölte meg 7, illetve 9 éves kisfiát tatabányai otthonukba, és a feleségére is rátámadt, amikor az asszony hazaért. A nőnek sikerült elmenekülnie a házból, a férfi ezután befeküdt a fürdőkádba, és elvágta a saját torkát.

Anyósa szerint a férfi nem volt agresszív, nem ivott és nem állt pszichiátriai kezelés alatt Fotó: Koncz Márton - Origo

A nő Ausztriában élő édesanyja később azt mondta, hogy

a veje sohasem volt agresszív, nem ivott, nem dohányzott,

és az asszony arról sem tudott, hogy pszichiátriai kezelés alatt állt volna.

Ha Ön vagy a környezetében valaki krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!