Sokkoló dolgot állított két osztálytársáról egy ajkai kamaszlány

Vágólapra másolva!
A most 15 éves Noémi saját bevallása szerint félelem és a szégyenérzet miatt hónapokig senkinek nem mert beszélni az esetről. Négy hónap elteltével az egyik barátnőjével osztotta meg a titkát, aki rögtön értesítette a lány anyját a történtekről.
Vágólapra másolva!

Noémi két évvel ezelőtt találkozót beszélt meg egyik osztálytársával, egy 13 éves fiúval, Ferivel aki a lány megdöbbenésére magával vitte a barátját is.

– mondta el a lány.

Amikor a lakásba értek, Noémi kiment a mosdóba. Amikor visszatért a szobába,

az egyik fiú mögé állt, lefogta a karját, felemelte, majd az ágyra dobta.

- idézte fel Noémi az emlékeket. A lányt a kaputelefon csengése mentette meg a rendkívül kínos és fájdalmas helyzetből. Barátnőjét a két fiú engedte be, amíg ő kiment a fürdőszobába. Mire visszament, a két fiú eltűnt, csak a barátnőjét találta ott.

Az eset után a fiúk többször is zaklatták és fenyegették a lányt azzal, hogy senkinek ne merjen beszélni a történtekről. Noémi ettől kezdve

hónapokig rettegett, nem mert egyedül a lakásban maradni,

nem szívesen járt iskolába, végül négy hónap után elárulta a titkát.

Anyjának ekkor még fogalma sem volt arról, miféle borzalmakat kellett átélnie, lánya barátnője osztotta meg vele a részleteket.

"Szörnyű érzés volt, magamat vádoltam, hogy egyedül hagytam arra a hétvégére a lányomat. Kértem őt, mondja el az igazat, csakis az igazat, hogy segíteni tudjak.

Tudtam: fel kell jelentenünk a két fiút és el kell hagyni az iskolát – mesélte az anyuka, akinek első dolga az volt, hogy nőgyógyászati vizsgálatra vigye a láynát. Az orvos megállapította, hogy a lány valóban nem szűz, de mivel az eset óta hosszú idő telt el, nem találtak sérülést rajta.

A Ripost úgy tudja, a lány iskolája nem tett semmit az ügyben,

a fiúk ellen pedig megszüntették a nyomozást,

amit Noémi és a családja képtelen volt elfogadni. Jogvédő egyesülethez fordultak, emellett újból feljelentést tettek az ügyben.