A jog kikerülésére biztat az új alaptantervnél a TASZ, a börtönbiznisz védelmében viszont a jogszerűségre hivatkozik

Győr, diák, késelés, Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma
2019.12.07. Diák késelte meg a tanárt egy győri középiskolában, A Győri Járásbíróságon az elsőfokú határozatot álapították meg, Fotó: Csapó Balázs
Vágólapra másolva!
A Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet, amelyet bevallottan Soros György támogat, legutóbbi bejegyzésében az új Nemzeti alaptanterv (NAT) ellen hergeli a magyar pedagógusokat, és arra biztatja őket, hogy kerüljék ki a NAT alkalmazását, szervezzenek tüntetést, vagy alkalmazzanak polgári engedetlenséget. Bejegyzésükben arra is utalnak, hogy bár kormányrendeletről van szó, de mivel a NAT be nem tartásának nincs közvetlen szankciója, így azt sugallja a máskor a jogbiztonság fontosságát hangsúlyozó szervezet, hogy a pedagógusok ne alkalmazzanak egy amúgy mindenkire kötelező kormányrendeletet. Máskor viszont épp a jogszabály és az az alapján hozott ítélet betartásának fontosságát hangsúlyozták, például a börtönbiznisz vagy a gyöngyöspatai kártérítési ügyben.
Vágólapra másolva!

Az is érdekes, hogy a TASZ nevű szervezetnek valahogy csak most váltak fontossá a pedagógusok jogai, és az elmúlt időszakban, az Origo által is megírt, és

egyre gyakrabban előforduló tanárbántalmazások ügyében nem írtak jogi kiskátét, csak az új alaptanterv miatt.

Néhány héttel ezelőtt például egy nagykátai iskolában támadtak egy tanárra, és provokálták gyalázatos módon a diákjai, például úgy, hogy olyanokat mondtak neki:

"Kapd be a f*om, megb*lak, kirúgom a szemét".

Íme a videó:

És ez csak egy volt az elmúlt időszak tanárokat ért bántalmazásai közül, amelyek már olyannyira elfajultak, hogy

tavaly decemberben például egy győri iskolában késelte meg egy középiskolás a tanárát.

Diák késelte meg a tanárt egy győri középiskolában. A Győri Járásbíróságon az elsőfokú határozatot állapították meg. Fotó: Csapó Balázs Forrás: Csapó Balázs/Kisalföld

De a TASZ a fenti ügyek egyikében sem állt ki a tanárok jogai mellett,

inkább az új alaptantervvel foglalkoznak, az ellen szólaltak fel.

Ráadásul a jogvédők a bejegyzésükben arra adtak tanácsokat a tanároknak, hogy hogyan álljanak ellen az új NAT szabályainak, azaz hogyan szegjék meg az amúgy jogszabálynak minősülő kormányrendeletet következmény nélkül.

A máskor, így például Gyöngyöspata és a börtönbiznisz esetében a jogbiztonságot, a jogszabályok - és az az alapján hozott ítéletek - betartásának fontosságát hangsúlyozó jogvédők most épp jogsértésre, a jogszabály kikerülésére ösztönöznek.

A TASZ éppen néhány napja nyilvánította ki, hogy a börtönbiznisz ügyében a kormány "nem vonhatja ki magát a törvények betartása alól." (Természetesen a kormány betartja a törvényeket.)

Képünk illusztráció. Fotó: Szabó Gábor - Origo

Így különösen sajátos, hogy ugyanez a szervezet most arról értekezik, és ad lényegében jogi tanácsot a pedagógusoknak az "ÚJ NAT: HA TANÁR VAGY, ÍGY ÁLLHATSZ ELLEN" című írásában,

hogy hogyan alkalmazzon például polgári engedetlenséget a kormányrendelet esetében a tantestület és az egyes pedagógus.

Arra is biztatják bejegyzésükben a tanárokat, hogy mivel nincs közvetlen szankciója egy-egy tanár esetében a NAT be nem tartásának, ezért nyugodtan szegjék meg a kormányrendeletet.