Törölték a PestiSrácok új YouTube-csatornáját is, tüntetést szerveznek

cenzúra censorship internet
Vágólapra másolva!
Bármiféle indoklás nélkül, a Google Általános Szerződési Feltételeivel ellentétes módon törölték a PestiSrácok.hu (PS) újraindított Youtube-csatornáját. Ráadásul a régi és az új Gmail-levélcímüket is törölték. Erre válaszul, Huth Gergely a PestiSrácok.hu főszerkesztője a szerkesztőség nevében a Hír TV Magyarország élőben című műsorában bejelentette, hogy február 20-án, csütörtökön 17 órakor tüntetést tartanak a Google Magyarország székházánál – hívja rá fel a figyelmet a PS.
Vágólapra másolva!

A hírportál közlése alapján, minden előzetes figyelmeztetés nélkül törölték a PestiSrácok.hu hét éve működő, több mint hétszáz videót tartalmazó Youtube-csatornáját, a Google a gyermekek szexuális zaklatásának ábrázolását tiltó szabályára hivatkozva.

Internetes cenzúra Forrás: Shutterstock

A cég magyarországi igazgatója ugyan többszöri egyeztetés során meggyőződhetett róla, hogy a PestiSrácok.hu nem hozott nyilvánosságra semmiféle pedofil videót,

a mondvacsinált indok ellenére mégis véglegesítették a Youtube-fiók törlését.

Ráadásul pénteken, az egészen más címről,

más néven újraindított csatornáját is letörölték a portálnak, szintén indoklás nélkül. Nem mellesleg a régi és az új Gmail-levélcímüket is elérhetetlenné tették.

A témával kapcsolatosan a PestiSrácok főszerkesztője, Huth Gergely a Hír TV Magyarország élőben című műsorában arról beszélt:

Ezért most kell kiállni a jogainkért! Ki kell kényszerítenünk, hogy a magyar Alaptörvény és más törvényeink rendelkezéseit a globális technológiai vállalatok is betartsák - hangsúlyozta.

– fűzte hozzá Huth.