Halálos baleset Hódmezővásárhelynél

halálos baleset, Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhely, 2020. február 15. Rendőrségi helyszínelés Hódmezővásárhely és Szikáncs között, ahol összeütközött egy személygépkocsi és egy motorkerékpár 2020. február 15-én. A balesetben a motoros meghalt. MTI/Donka Ferenc
Vágólapra másolva!
Egy autó és egy motor ütközött.
Vágólapra másolva!

Egy autó és egy motor ütközött össze szombat délelőtt 10 óra után, a 4415-ös számú út 9-es kilométerénél, Hódmezővásárhely és Földeák közt - közölte a rendőrség.

A balesetben a motoros meghalt.

Az összetört autó az úton Hódmezővásárhely és Szikáncs között Forrás: MTI/Donka Ferenc

A helyszíni szemle és műszaki mentés idejére korábban az érintett útszakaszt teljesen lezárták.

Az ároba borult, összetört motorkerékpár Forrás: MTI/Donka Ferenc

A rendőrség honlapjának tájékoztatása szerint a forgalom 13 óra 30 perc körül félpályán megindult.