A hét bűnténye: Gyárfás Tamás abszurdnak tartja a vádat, továbbra is tagad

Fővárosi Törvényszék, Gyárfás Tamás tárgyalása, 2020.02.11.
Vágólapra másolva!
Továbbra is mindent tagad a bíróságon Gyárfás Tamás, akit azzal vádolnak, hogy ő gyilkoltatta meg Fenyő Jánost 1998 februárjában. A vád szerint 12 millió forintot fizetett Portik Tamásnak, aki a szlovák bérgyilkost, Jozef Rohácot bízta meg a gyilkossággal. Ha a bíróság bűnösnek találja, akár 15 évre is börtönbe kerülhet.
Vágólapra másolva!

Gyárfás Tamás a kilencvenes években ismert balliberális médiavállalkozó volt, a Nap TV tulajdonosa. A legnagyobb konkurenciája a VICO Rt. volt, aminek a vezetője Fenyő János volt.

A viszonyuk a kilencvenes évek közepén mérgesedett el, amikor ketten küzdöttek a Nap-kelte szerkesztési jogáért.

Budapest, 1997. február 8. Meruk József, Fenyő János és Kovács József a 115. alkalommal megrendezett újságíró bálon, a Mariott Hotelben. MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

A Fenyő János tulajdonában álló Népszava a kilencvenes években többször is írt Gyárfás Tamásról. Többek között arról is cikkeztek, hogy Gyárfás háromszázmilliós áfacsalásba keveredett Kaposváron.

A Népszava egy másik cikkéből pedig kiderül, hogy Gyárfás a később 500 milliós csalás miatt elítélt Zemplényi Györggyel együtt tervezte egy új tévé elindítását.

Ezeket az ügyeket a balliberális kormány védelmét élvező szocialista médiavállalkozó, a milliárdossá lett Gyárfás mindig megúszta, de nem érezhette magát biztonságban Fenyő miatt.

Gyárfás Tamás Fotó: Szabó Gábor - Origo

1997-ben Gyárfás Tamás a gyanú szerint először az éjszakai életből ismert Tasnádi Pétert bízta meg Fenyő meggyilkolásával, aki 12 millió forintért ezt el is vállalta, a pénz felét előre elkérte.

Ezek után viszont Tasnádi nem csinált semmit, a vád szerint ezért Gyárfás felbérelte Portik Tamást, akit 1994 óta ismert.

Az autójában lőtték agyon

Portik Tamás a szlovák maffia rettegett bérgyilkosát, Jozef Rohácot bízta meg a gyilkossággal.
Fenyő 1998. február 11-én késő délután haladt az autójával a II. kerületi Margit utcában, közben a barátnőjével beszélgetett telefonon. Amikor a Margit körúthoz ért, megállt a piros lámpánál.

Ekkor a mögötte lévő autóból kiszállt Rohác, odament Fenyő Jánoshoz egy Agram 2000-es, hangtompítós géppisztollyal, és az anyósülés felőli oldalról legalább 20-szor rálőtt.

Forrás: MTI/Rózsahegyi Tibor

A bérgyilkos ezután elmenekült. Fenyő János a helyszínen meghalt.

Később, a bűnügyi technológia fejlődésével azonosítani tudták a helyszínen talált DNS-t, ami elvezette a nyomozókat Jozef Roháchoz, és az őt felbérlő Portik Tamáshoz.

Az Aranykéz utcai, négy halálos áldozatot követelő robbantás mellett a Fenyő-gyilkosság volt az, ami miatt Jozef Rohácot életfogytiglani börtönre ítélték, Portik Tamás pedig 13 évet kapott.

Portik Tamás (b) és Jozef Rohác a két évtizeddel ezelőtti Aranykéz utcai robbantás, valamint a Fenyő- és a Cinóber-gyilkosság összevont büntetőperének tárgyalásán a Fővárosi Törvényszék tárgyalótermében 2016. március 31-én. Forrás: MTI/Kovács Tamás

A nyomozók a kezdetektől fogva tudták, hogy nem Portik Tamás tervelte ki Fenyő János meggyilkolását, hanem

őt is megbízta valaki, akinek volt indítéka, pénze és megfelelő kapcsolatai.

Kovács Lajos, nyugalmazott rendőr ezredes többször is elmondta, hogy miután mindenkit kihallgattak, egyre inkább az rajzolódott ki, hogy Gyárfás Tamás lehetett a felbujtó.

Amikor 2012-ben elfogták Portikot, kiderült, hogy több telefonbeszélgetését is felvette Gyárfás Tamással. Először erre a részleteiben nehezen hallható felvételre alapozták a volt médiavállalkozó elleni gyanút, miszerint Gyárfás adhatott parancsot Fenyő meggyilkolására.

Fotó: Polyák Attila - Origo

15 évet is kaphat

A rendőrség 2018. április 17-én délután fogta el Gyárfás Tamást, éppen mielőtt Kínába utazott volna. Kihallgatták Fenyő János meggyilkolásának ügyében, felbujtás miatt.

A kihallgatás után őrizetbe vették, két éjszakát börtönben kellett töltenie. Javasolták a letartóztatását is, de a bíróság ezt elutasította. Később 200 millió forint óvadékot kellett fizetnie, és egy idő után már nyomkövetőt sem kellett viselnie.

A Magyar Nemzet információi szerint az ügyészség 12 év börtönt javasolt Gyárfás Tamásnak abban az esetben, ha beismerő vallomást tesz az előkészítő ülésen.

Gyárfás azonban továbbra is mindent tagadott, így elmondása szerint nem volt miről alkudozni az előkészítő ülésen sem.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Ha bíróság bűnösnek találja Gyárfás Tamást, akkor a gyakorlat alapján 10-15 év börtönre számíthat - mondta korábban az Origónak ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász.

Négy napig olvassa a vallomását

Az ügy tárgyalása, a bizonyítási eljárás február 11-én, a gyilkosság 22 éves évfordulóján kezdődött. Gyárfás Tamás vallomására összesen négy tárgyalási napot tűzött ki Póta Péter bíró. Az első tárgyalás első 10 percében Portik Tamás is ott volt, neki felolvasták az ügy határozatát.

Amikor szót kapott a korábbi Energol-vezér, tagadta, hogy ő rendelte volna meg Fenyő János gyilkosságát, valamint amikor a bíró őt említette a határozatban, a fejét rázta.

Fotó: Szabó Gábor - Origo

Elmondta azt is, hogy fog vallomást tenni, de időre van szüksége, hogy összeszedje magát és felkészüljön. Ezek után őt visszavitték a börtönbe.

Gyárfás Tamás egy hatalmas aktatáskával jelent meg a bíróságon, ami tele volt mappákkal. Többek között ezekből kezdte el olvasni a vallomását, a tárgyalóterem közepén, egy hatalmas asztalnál ülve. Az előkészítő üléshez hasonlóan kedden is azt mondta először, hogy ha már így alakult, akkor örül, hogy végre tisztázhatja magát az ügyben, valamint azt, hogy azért nem találtak ellene bizonyítékot 22 év alatt, mert nincs, nem ő ölette meg Fenyő Jánost. Azt elismerte, hogy voltak közöttük csaták, ellentétek, de tőle idegen az erőszak.

Elmondása szerint az összes konfliktusokat rendezték, amikor 1996 októberében a bíróság őt hozta ki győztesnek a Nap-kelte ügyben.

Forrás: MTI/Balogh Zoltán

Kezet fogtak, minden eljárást megszüntettek egymás ellen. Abszurdnak nevezte, hogy ő ezek után felbérelt két embert is, hogy gyilkolják meg Fenyő Jánost. A hanganyagokkal kapcsolatban elmondta, hogy manipuláltak, és az 515 percnyi felvétel nagy részét nem is lehet érteni.

A tárgyalássorozat jövő héten folytatódik, Portik Tamást valószínűleg tavasszal fogja meghallgatni a bíróság.