Kigyulladt és beomlott a révfülöpi kilátó

Révfülöp, tűz, kilátó
Vágólapra másolva!
Tűz miatt beomlott a révfülöpi Fülöp-hegyen lévő kilátó csütörtök hajnalban. A legfrissebb hírek szerint villám csaphatott az épületbe.
Vágólapra másolva!

A Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint a kilátó kigyulladt, és az épület belső csigalépcsője, valamint a teteje égett teljes terjedelmében. A kővágóörsi önkéntes és a badacsonytomaji hivatásos tűzoltók az oltás mellett a kilátó kőből épített szerkezetét, valamint a környező füves, fás területet is védték vízsugarakkal.

A munkálatok közben a torony fából épített része beomlott.

A legfrissebb hírek szerint

villámcsapás miatt gyulladhatott ki, és égett le Révfülöpön a Fülöp-hegyi Millenniumi kilátó faszerkezete.

Kondor Géza polgármester elmondta, a közel 22 méter magas kilátót az ezredfordulón építtette az önkormányzat;

volt rajta villámhárító és biztosítást is kötöttek rá.

Kondor Géza elmondása szerint az éjszaka februárra nem jellemző dörgésekkel kísért vihar volt a térségben, és a tűzoltók feltételezése szerint villámcsapás okozhatta a tüzet a kilátóban.

A polgármester közölte, nagy civil összefogás van kibontakozóban a településen, hogy mielőbb újra látogatható legyen kilátó.