Katonák lepleztek le egy migránsokat csempésző román férfit

Vágólapra másolva!
Szombat éjszaka a figyelőszolgálatot teljesítő katonák jelezték, hogy a Nagylakot elkerülő főút szélénél egy sötét színű autót láttak, amibe emberek szállnak be. A rendőrök percekkel később igazoltatni akarták az autót, de román sofőr gázt adott, és elhajtott. Persze nem jutott messzire.
Vágólapra másolva!

Ugyan sofőr és a migránsok megpróbáltak elmenekülni, de hamar elfogták őket.

A hat, magát eritreainak való migránst még aznap előállították. Semmilyen papír nem volt náluk. Egy nappal később elfogták a román sofőrt is. Egy másik autóban ült utasként.

Kiderült, hogy a férfi részt vett a a hat eritreai migránst román-magyar határhoz való szállításában, és ő kísérte őket át Magyarországra a zöldhatáron át.

Az embercsempész ellen az államhatár átlépéséhez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészése miatt indult eljárás.

Mivel fennáll a szökés, elrejtőzés, és az eljárás meghiúsításának veszélye egy hónapra le is tartóztatták.