Így ütötte pofon a bajai nő a végrehajtót - videó

Vágólapra másolva!
A nő egy éve zaklatott állapotban jelent meg az egyik bajai végrehajtó irodájában. A fia is vele volt, a végrehajtási ügyükről akart tájékoztatást kérni. Egy idő után aztán nem bírta, üvöltözni, fenyegetőzni kezdett.
Vágólapra másolva!

Az irodában a nő, a fia a végrehajtó és egy adminisztrátor ültek le beszélni. Utóbbiak el akarták mondani, hogy a következő időszakban pontosan mi fog történni. Eközben azonban

a nő hangos szóváltásba keveredett a végrehajtóval, a vita hevében szidni kezdte, majd azzal fenyegette meg, hogy le fogja szúrni.

Ekkor a férfi felállt a tárgyalóasztaltól és a nőnek ajtót mutatva felszólította, hogy távozzon. Eközben a nő is felállt az asztaltól, de nem ment ki az irodából, hanem

jobb tenyérrel a hivatalos személynek minősülő férfit pofon ütötte.

Az egészről videó is készült.

A rendőrök később lefoglalták a videót, a nő ellen pedig eljárást indítottak.