Gyöngyöspatai iskolaügy: az alperesek sürgősségi kérelemmel fordulnak a Kúriához

Gyöngyöspata, iskolaügy, iskola
Gyöngyöspata, 2020. január 21. A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola 2020. január 21-én. A Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítélete a roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot szegregáció miatt. Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az ezen a napon tartott helyi sajtótájékoztatóján elmondta: az ügyben közvetlenül az érintett családokkal kell folytatni a kártérítésről kezdeményezett egyeztetést, mert az ügyben pert kezdeményező alapítvány "eljátszotta hitelét", miután eszközként használja pártfogoltjait anyagi haszonszerzés és saját politikai céljainak elérése érdekében. Mindezek figyelembevételével is folytatni kell a megkezdett egyeztetéseket a pénzbeni kártérítés mellőzése, illetve az azt helyettesítő személyre szabott oktatási lehetőségek elfogadása és biztosítása érdekében. MTI/Komka Péter
Vágólapra másolva!
Az alperesek jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához a gyöngyöspatai iskolaügy kapcsán - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence megjegyezte:

A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola 2020. január 21-én. A Debreceni Ítélőtábla másodfokú ítélete a roma családoknak százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot szegregáció miatt Forrás: MTI/Komka Péter

Ha a Kúria nem fogadja be a sürgősségi kérelmet, akkor valószínűleg csak ősszel lesz döntés az ügyben - tette hozzá.

A Debreceni Ítélőtábla 2019. szeptember 18-án hozott jogerős ítéletében szegregáció miatt Gyöngyöspatán élő roma családok javára

százmillió forint kártérítés megfizetésére kötelezte a tankerületet és az önkormányzatot.

Az államtitkár közölte: a bírósági eljárás során számtalan olyan indítvány volt az alperesek - az önkormányzat és a tankerület - részéről, amelyet

Véleményük szerint a nyolc tárgyalás során nem volt bizonyított eléggé a károkozás mértéke, nem hangzottak el konkrétumok arról, ki, miben érezte kárát.

Rétvári Bence megerősítette, hogy a jogi felelősségvállaláson túl a kormány kész lényegesen nagyobb erőfeszítést tenni, ezért kezdeményezték, hogy természetben - oktatás, képzés formájában - nyújthassanak segítséget azoknak, akiket a bíróság szerint kár ért.

Ez sokkal inkább szolgálja az ott élők érdekeit

- jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy a kormány kifizeti-e a kártérítést, ha a Kúria így dönt, Rétvári Bence azt válaszolta, meg kell várni a Kúria döntését. Ugyanakkor utalt arra, hogy január végén levélben megkeresték a gyöngyöspatai gyerekek szüleit, hogy induljon egyeztetés a természetbeni kártérítés lehetőségeiről. Erre a megkeresésre két hét elteltével nem érkeztek válaszok - jegyezte meg.

- fogalmazott Rétvári Bence.

Azzal kapcsolatban, hogy Setét Jenő roma polgárjogi aktivista február végére tüntetést szervez Gyöngyöspatára, az államtitkár azt válaszolta: az ilyen akciók nem viszik előre az ügyet. Azt mondta,