A Fidesz-KDNP vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen

GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2019. október 23. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke sajtónyilatkozatot tesz a párt október 23-i, az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján rendezett megemlékezésén a főváros V. kerületében, Nagy Imre szobránál 2019. október 23-án. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen a Fidesz-KDNP, mert a kormánypártok szerint tisztázni kell, hogy "ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók" a DK elnöke körül - jelentette be Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Vágólapra másolva!

Hollik István hozzátette, az elmúlt napokban hiába kérték Gyurcsány Ferencet, hogy tisztázza zavaros vagyonnyilatkozatát, ez nem történt meg, pedig

valami nagyon nem stimmel a DK elnökének pénzügyei körül.

Azt is mondta a politikus, hogy

Gyurcsány Ferenc, aki szereti a nép egyszerű gyermekeként beállítani magát, az elmúlt négy évben több mint 2 milliárd forintot vett ki Altus nevű cégéből.

Összesen 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, csak a foglaló volt 225 millió forint egy titokzatos ingatlanért, továbbá 300 millió forintos osztalékadót emleget, meg hogy 200 millió forintot Gyurcsányné vagyonnyilatkozatában kell keresni - sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Forrás: MTI/Kovács Tamás

A DK elnöke azt is állítja - folytatta -, hogy

100 millióért "csinosította ki" az Apró-villát, "egy 100 milliós ház is felbukkan Kötcsén", továbbá közlése szerint 70 millió forintot költött a gyermekei iskoláztatására, 80 milliót pedig a gyermekei lakására.

Ezek a pénzügyek sok mindent bizonyítanak, de azt biztosan nem, hogy Gyurcsány Ferenc a nép egyszerű és átlagos gyermeke lenne - fogalmazott Hollik István, hozzáfűzve: Gyurcsány Ferenc ezekhez a milliárdokhoz rablóprivatizációnak köszönhetően jutott hozzá, a régi pártállami kapcsolatait kihasználva.

A kommunikációs igazgató azt mondta: