Továbbra sincs magyar fertőzöttje a koronavírusnak

Vágólapra másolva!
Nem tudni olyan magyar állampolgárról, akit bárhol a világban megfertőzött volna a koronavírus - írta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Facebook-oldalán.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár tájékoztatása szerint emelkedett a Japán mellett karanténba helyezett Diamond Princess tengerjáró hajó fertőzött utasainak száma, a legfrissebb értesülések szerint 66 embernél diagnosztizálták a koronavírust. Így eddig összesen 136-an fertőződtek meg a hajón. A három magyar továbbra is jól van, tünetmentes.

A konzuli regisztráció alapján jelenleg

188 Kínában lévő magyarról tudnak, a nagykövetség kapcsolatban van velük, mindannyian jól vannak.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság hétfői jelentése szerint 908-ra nőtt a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak száma az országban.

A járvány gócpontjában, Hupej tartományban 91-gyel nőtt a számuk, és a halálesetek zöme a tartomány székhelyén, Vuhanban történt, ahol újabb 73 ember halt bele a kórba. Szerte Kínában 3062 újabb fertőzésre derült fény, ezzel

a fertőzöttek száma 40.171-re nőtt az országban.

Hupejben egy nap leforgása alatt újabb 2618 emberről derült ki, hogy megkapta a fertőzést, és ezzel a számuk 29.600-ra nőtt vasárnap.

Kínán kívül 24 országban jelent már meg az újfajta koronavírus.