Fidesz: Gyurcsány évértékelőjében újra egyértelművé tette, ő a balliberális oldal valódi vezetője

Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke határsértőkkel beszélget a magyar-szerb határon
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc évértékelőjében újra egyértelművé tette, hogy ő a balliberális oldal valódi vezetője - reagált a Fidesz nevében Hollik István a Demokratikus Koalíció elnökének évösszegző beszédére. 
Vágólapra másolva!

A kormánypárti politikus videóüzenetében kiemelte, hogy Gyurcsány egyszer már tönkretette Magyarországot úgy, hogy közben jól megszedte magát. "Nem kicsit, nagyon" - tette hozzá a volt szocialista kormányfő őszödi beszédére utalva.

- zárta gondolatait Hollik.

Gyurcsány Ferenc évértékelőjében többek között azt mondta, nincs csodálatosabb a befogadásnál. Beszédében a Fideszt támadva párttársának, Niedermüller Péter rémisztő képződményes nyilatkozatát is érintette.