Böröcz László: Gyurcsány kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára

GURMAI Zita; VARJU László; GYURCSÁNY Ferenc
Budapest, 2019. október 21. Gyurcsány Ferenc, a DK frakcióvezetője, a párt elnöke napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 21-én. Jobbról Gurmai Zita, az MSZP, balról Varju László, a DK parlamenti képviselője. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Gyurcsány Ferenc kormányzása idején a duplájára emelkedett a villamos energia ára, miközben a saját cégének kedvezményt adott az áram árából - mondta Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A fideszes politikus hangsúlyozta: amikor Gyurcsány Ferenc volt hatalmon, 15-ször emelték a rezsi árát, ugyanakkor a saját cégének, a Magyaróvári Timföldgyárnak hatóságilag biztosított áramvásárlási kedvezményt. "Ezzel Gyurcsány Ferenc évente 1-2 milliárd forinttal növelte a saját cége bevételét, és ugyanennyi veszteséget okozott a Magyar Villamos Műveknek. A hiányt pedig "a magyar embereknek kellett kifizetni sorozatos rezsiemelések formájában" - mondta Böröcz László.

A politikus kitért arra is, Gyurcsány Ferenc a 90-es években zajlott "rablóprivatizáció alatt több állami gyárhoz is hozzájutott áron alul". "Ilyen volt a Magyaróvári Timföldgyár is, amelyet szocialista befolyással bíró anyósa segítségével szerzett meg. Apró Piroska - aki akkoriban lett a Magyar Hitelbank igazgatótanácsának tagja - intézte el Gyurcsány Ferencnek, hogy 700 millió forintos állami hitelt kapjon egy állami vállalat megvásárlásához, úgy, hogy ehhez mindössze 5 millió forint saját tőkével rendelkezett" - emlékeztetett.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2019. október 21-én Forrás: MTI/Kovács Tamás

A fideszes képviselő szerint Gyurcsány Ferenc 2009-es bukása után "minden jó érzésű ember arra számított", hogy ámokfutása után önkritikát gyakorol, és "szakmát vált".

Mi sem gondoltuk, hogy 2020-ban Gyurcsány Ferenc lesz újra a baloldal vezére, ő irányítja majd újra a baloldali pártokat, értékeli a baloldali pártok tevékenységét