Vasvillával támadt ismerősére egy mezőszentgyörgyi férfi

Vágólapra másolva!
A 36 éves férfi azért támadt rá egy vasvillával az ismerősére, mert korábban már volt nézeteltérésük. A támadó kis híján az ismerőse feleségét is leszúrta.
Vágólapra másolva!

A férfi egy lovaskocsin haladt Mezőszentgyörgyön, amikor az egyik udvarban meglátta az ismerősét, akivel egy korábbi vita miatt nem voltak jó viszonyban. Oda ment hozzá. Összevesztek, majd verekedni kezdtek.

A férfi mérgében felkapta a lovaskocsin lévő vasvillát, megütötte vele az ismerősét, majd többször felé szúrt.

Az áldozata próbálta kivédeni a szúrásokat. Az egyik keze meg is sérült.

Forrás: Police.hu

A férfit a felesége is megpróbálta megmenteni a támadótól, de őt is megütötte és le akarta szúrni.

A nőt az egyik támadóval lévő ember húzta el a szúrás elől.

A rendőrök elfogták a férfit, akit több ember ellen elkövetett gyilkossági kísérlet miatt hallgattak ki és javasolták a letartóztatását. Már bűnügyi felügyelet alatt áll.