Fidesz: Valami nagyon nem stimmel Gyurcsány Ferenc pénzügyei körül

DK Demokratikus koalíció Gyurcsány Ferenc
2019 március 15
Egyetem tér
Vágólapra másolva!
A Fidesz-KDNP szerint valami nagyon nem stimmel Gyurcsány Ferenc pénzügyei körül, ezért arra kéri a DK elnökét, hogy segítsen eligazodni zavaros vagyonnyilatkozatában - mondta Nacsa Lőrinc kereszténydemokrata országgyűlési képviselő.
Vágólapra másolva!

Nacsa Lőrinc úgy fogalmazott, "eddig is tudtuk, hogy Gyurcsány Ferenc igen gazdag ember, aki a privatizáción lett milliárdos, és néhány millió forint neki nem tétel". "Azért most mégis meglepődtünk, mert csak úgy ki és be is röpködnek milliárdok és százmilliók Gyurcsány életében" - tette hozzá.

Elég zavaros Gyurcsány vagyonnyilatkozata Fotó: Polyák Attila - Origo

Nacsa Lőrinc felidézte, Gyurcsány Ferenc kétmilliárd forint osztalékot vett fel az Altusból, 641 millió forintért vásárolt értékpapírt, tavaly 225 millió forint foglalót fizetett ki egy titokzatos ingatlanért, a "bevételeiből pedig egymilliárd forintnak egyszerűen nyoma veszett, nem lehet követni, mire és hol költötte el".

A kormánypárti politikus szerint ez azt jelenti, hogy Gyurcsány Ferenc havi 23 millió forintot költ el valamire. A kérdés az, hogy mire, a Fidesz-KDNP pedig azt szeretné, ha ezt a DK elnöke tisztázná - mondta.