Bajkai István: A zéró tolerancia lényege, hogy csak rasszizmus van

Vágólapra másolva!
Dr. Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az erzsébetvárosi polgármester mondatai ellen szervezett tüntetésről, de a magyar kisebbség jogairól, az ökölvívás helyzetéről is kifejtette gondolatait.
Vágólapra másolva!

A politikus volt a főszervezője annak a tüntetésnek, amelyet az erzsébetvárosi Polgármesteri Hivatal elé hirdettek meg, hogy elítéljék Niedermüller Péter szavait. Mint elmondta, ennek a megmozdulásnak az adta meg az erkölcsi tartalmát, ami a demokráciában természetes, hogy ha egy ügyet fontosnak tartanak az emberek, akkor azért kiállnak. A kerület jelenlegi vezetője – tette hozzá -, rendkívül súlyos kijelentéseket tett a fehér, keresztény, heteroszexuális közösséggel szemben, amikor rémisztő képződménynek nevezte őket.

A tüntetés szervezői, résztvevői ezzel szemben szólaltak fel, miközben a polgármestert lemondásra szólították fel, mert meggyőződésük szerint, aki ilyen kifejezéseket használ, az nem méltó a hivatalára. A képviselő a városvezető magyarázatára reagálva azt fejtette ki, ezeket a szavakat nem lehet ki- és megmagyarázni, az egész úgy ahogy van, teljességgel elfogadhatatlan. Bajkai István megismételte a tüntetésen elmondott szavait, mely szerint Niedermüller Péter a kijelentéseivel a polgármesteri esküjét is megszegte, hiszen abban szerepel az a kitétel, hogy az állam törvényeit betartja, ahogy az Alaptörvényt is első helyen, amelyben az olvasható, az állam minden vallási közösséget tiszteletben tart, valamint büszke a keresztény hagyományokra.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.