Dunai hajóbaleset: percekig senki sem vezette a gyilkos szállodahajót

Margit híd, megemlékezés, Duna, dunai hajóbaleset, Hableány
Budapest, 2019. június 3. Megemlékezők a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében a Margit hídnál 2019. június 3-án. A Hableány turistahajó és a Viking Sigyn szállodahajó május 29-én késő este ütközött össze a Margit híd közelében, a turistahajó felborult és elsüllyedt, fedélzetén 33 dél-koreai állampolgárral - turistákkal és két idegenvezetővel -, valamint kéttagú magyar személyzettel. Hét embert a környező hajókon utazók kimentettek, hét dél-koreai állampolgár holttestét pedig még aznap megtalálták. Június 3-áig már kilenc holttest került elő. MTI/Balogh Zoltán
Vágólapra másolva!
Az ukrán Jurij C. 5 percig nem volt a Viking Sigyn kormányánál. Ezért történhetett meg, hogy nem látta a dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableányt. A 64 éves férfinak fogalma sem volt arról, hogy az esti csúcsforgalomban milyen hajók haladnak a 150 méter hosszú Viking körül - tudta meg a Ripost. A vádirat szerint 1 kilométeren keresztül gyakorlatilag sodródott a hatalmas vashajó. Az emberi mulasztás okozta a tragédiát. 
Vágólapra másolva!

Március 11-én áll bíró elé a Viking Sigyn ukrán kapitánya a 28 ember halálát követelő dunai hajóbaleset miatt. Tavaly május 29-én ütközött össze a nagy szállodahajó a Hableánnyal. A Viking hatalmas teste gyakorlatilag maga alá gyűrte a dél-koreai turistákat, és a kétfős magyar személyzetet szállító kis turistahajót.

Hét ember túlélte a balesetet, a többi utas és a személyzet nem.

Míg a holttestek után kutattak, és megtaláltak 27-et, miközben egy nő a mai napig nem került elő, kiemelték a Hableányt a meder aljáról és szakértők vizsgálták a baleset körülményeit. Az szabad szemmel is látszott, hogy a Hableány kapitánya nem hibázott. Szabályosan haladt a vízen. Ahogy az is, hogy a nagy hajó nem lassított, nem adott hangjelzést, hogy közeledik.

Hatalmas lendülettel elsodorta a kicsit.

Megemlékezők a hajóbalesetben elsüllyedt Hableány turistahajó közelében a Margit hídnál 2019. június 3-án Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A feketedobozok vizsgálatából és az utasok elmondásából a nyomozók arra jutottak, hogy

a Viking kapitánya észre sem vette, hogy egy kis hajó halad előttük.

De hogyan lehetséges ez?

A hajózási szakértők a vádirat szerint megadták a választ, a tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés veszélyeztetése és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával megvádolt férfi

5 percig nem volt a kormánynál.

- olvasható a Riposton.

Az már korábban kiszivárgott, hogy a férfi

a modern hajó veszélyt jelző hangjelzését is kikapcsolta.

Feltehetően azért, mert túl nagy volt a forgalom, és minden egyes közelben lévő hajónál jelzett, ami zavarta a kapitányt. A balesetben viszont az is közrejátszott, hogy nagyon rossz volt az idő ezen az éjszakán.

- áll a vádiratban.

A Hableány sétahajó kiemelése a Dunából 2019 június 11-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

A nyomozók megállapították, hogy Jurij C. 8:57 perckor jelentkezett a Navinfo Budapestnél azzal, hogy elindultak. Eközben a Hableány a Jászai Mari téri kikötő felé haladt, hogy kikössön, a Duna pesti partja felé vette az irányt. A Viking Sigyn már a Parlament előtt haladt, 2,8 km/órás sebességgel. Ekkor több mint 100 méterre volt egymástól a két hajó.

A parlament után a Viking Sigyn gyorsított.

Ez volt az a pillanat, amikor a kapitány nem volt a helyén.

Azt sem nézte meg, milyen hajók között haladnak el. Azt is leírták, hogy

Ezután történt meg az ország legnagyobb hajókatasztrófája. Jurij C.-nek azért is felelnie kell, mert amikor rájött, hogy mi történt, nem tett semmit.

Nem kezdte el menteni a kishajó utasait, ahogy, a nyomozók szerint a mögötte haladó másik nagy szállodahajó, a Viking Idun kapitánya sem,

aki egy hete került bűnügyi felügyelet alá segítségnyújtás elmulasztása miatt. Az ő sorsáról egy másik ügyben döntenek majd.