Tizenöt évet kapott a sólyi gyerekgyilkos

gyerekgyilkosság, sólyi kislány
Vágólapra másolva!
Egy hajmáskéri fiú meggyilkolt egy nyolcéves lányt Sólyon, mert egy másik fiúról beszélt neki. Ájulásig a víz alatt tartotta a fejét, majd megütötte egy kővel. Ezek után levetkőztette a lányt, és visszavitte a Séd patakba. A gyerek megfulladt. A bíróság 15 év börtönre ítélte a gyilkost.
Vágólapra másolva!

Az akkor 16 éves hajmáskéri fiú a szomszéd faluban, Súlyon ismerkedett meg a nyolcéves kislánnyal és a bátyjával, többször is együtt fociztak.

A fiú lassan vonzódni kezdett a lányhoz. 2018. május 18-án, késő délután a fiú átbiciklizett Sólyra, és elhívta a kislányt sétálni a régi papírmalom romjaihoz, a Séd patak mellé.

Forrás: police.hu

A romoknál beszélgetni kezdtek, a lány az egyik közös ismerősükről áradozott, amitől a fiú féltékeny és dühös lett.

Eldöntötte, hogy bosszúból meggyilkolja a lányt.

Talált egy vastag, fonott kötél darabot, majd elhitette a lánnyal, hogy mutat neki egy bűvésztrükköt, amihez hátra kell kötnie a kezét. A lány hitt a fiúnak, ezért engedte neki, hogy megkötözze. A féltékeny férfi ezek után a patakhoz rángatta, majd többször lenyomta a fejét a víz alá.

A kábult lányt kivitte a partra, majd egy kővel beverte a koponyáját. A lány elájult, a fiú levetkőztette, visszavitte a vízbe és hínárfonatot kötött rá, hogy ne vigye el a sodrás.

A lány megfulladt.

Forrás: --

A rendőrségen a lány apja tett bejelentést, mivel sehol sem találták a gyereket. Végül hajnalban megtalálták a holttestet, a gyilkost pedig még aznap elfogták.

A bíróság szerint a fiú aljas indokból, különös kegyetlenséggel gyilkolta meg a 14 év alatti, védekezésre képtelen lányt, ezért

tizenöt év börtönre ítélte, aminek letöltését fiatalkorúak börtönében kell megkezdenie.

A döntést azzal indokolták, hogy mivel a fiú is fiatalkorú volt a 2018 májusában, legfeljebb tizenöt évet kaphat, és a bíróság a súlyosbító körülményeket figyelembe véve a maximális büntetést szabta ki.

Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a tárgyalást a börtönből távmeghallgatással élőben követő fiú és kirendelt védője enyhítésért fellebbezett, így a tárgyalás másodfokon, a Győri Ítélőtáblán folytatódik. A bíróság arról is döntött, hogy a szökés és elrejtőzés veszélye miatt fenntartják a letartóztatását.