ifj. Lomnici Zoltán: Brüsszel költségvetési terrort alkalmaz

ORBÁN Viktor; MICHEL, Charles
Brüsszel, 2020. február 3. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (j) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt Brüsszelben 2020. február 3-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Vágólapra másolva!
Az Orbán-kormány számára a nemzetközi kapcsolatokban a legfontosabb alapszemlélet, hogy Magyarország az első, és ezt képviseli a kormányfő a következő uniós költségvetésről szóló tárgyalások során is - minderről ifj. Lomnici Zoltán beszélt az Origónak. A Századvég jogi szakértője szerint Brüsszel egyfajta költségvetési terrort alkalmaz a neki nem tetsző országokkal szemben, és ezt a nyomásgyakorlást különféle ideológiai köntösbe bújtatja. 
Vágólapra másolva!

A 2010 utáni kormány szakított elődei politikájával, és a "Magyarország az első"-szemléletet képviseli mind az Európai Unió, mind a nemzetközi politika más szereplőivel kapcsolatban – mondta ifj. Lomnici Zoltán az Origónak azzal kapcsolatban, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben azt mondta, tisztességes alapokra kell helyezni az uniós költségvetést, alapkoncepciója ugyanis nem sportszerű, és olyan módosítások vannak benne, amelyek a szegényebb országoktól a gazdagok irányába kívánnak pénzeket átcsoportosítani. A Századvég jogi szakértője szerint

Orbán Viktor az uniós költségvetési tárgyalásokon is a "Magyarország az első"-szemléletet képviseli Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Kifejtette, hogy az elmúlt években egyfajta uniós költségvetési terror jött létre. Ennek lényege, hogy Brüsszel pénzügyi eszközök révén kényszeríti rá a tagállamokra az akaratát. Ifj. Lomnici szerint ez az úgynevezett terrorakció több szemlélet alatt fut. Egyrészt a jogállamiság és a szélsőbalos zöldpolitika kritika nélküli átvétele, másrészt pedig a migráció érzékenyített formájának az elsajátításának örve alatt – tette hozzá.

A szakértő kifejtette, hogy a visegrádi négyek országainak kormányai társadalmi felhatalmazás mellett állnak ellen ezen politikáknak, amelyek egyébként a brexithez is vezettek. Ifj. Lomnici Zoltán arra is emlékeztetett, hogy a felcímkézett uniós pénzek egy jelentős része német cégekhez kerül.

A szakértő szerint a visegrádi négyek országai sikerének záloga egy protekcionista-szuverenista kormányprogram lehet.

- zárta szavait.