Megdöbbentő fordulat a fagyasztóban megtalált, halott magyar nő ügyében

Vágólapra másolva!
Majdnem egy évet kellett várni arra, hogy megtalálják egy fiatal magyar lány gyilkosát, akiről a rendőrök azt feltételezik, hogy nemcsak őt ölte meg.
Vágólapra másolva!

Sokkoló körülmények között találták meg egy fiatal magyar nő holttestét tavaly tavasszal: egy másik nő, a 38 éves Mihrican Mustafa holttestével együtt került elő egy londoni lakás mélyhűtőjéből.

A két nőt már évek óta eltűntként keresték, de hosszú ideig még a rendőrök is hiába dolgoztak nagy erővel az ügyön. Végül egy fagyasztóban akadtak rájuk, egybefagyva, ruhában voltak a rekeszben, már évek óta.

A boncmesterek először esélytelennek vélték az azonosításukat, eleinte azt sem lehetett tudni, felnőtt holttestekről van-e szó.

Ám számos, további kérdés is felmerült: ismerte-e egymást a két nő, és hogyan kerültek kapcsolatba?

A magyar nő, Sz. Henriett anyja teljesen belerokkant a lánya elvesztése miatti fájdalomba, és abba, hogy még csak temetésre sincs pénze a családnak:

- mondta a gyászoló anya könnyek között egy éve a Ripostnak.

Henriett ismerősei vidám, kedves nőnek ismerték őt, épp ezért sokakat megviselt a halála:

– mondta egy barátja.

- tette hozzá egy másik, közeli barát.

A rendőrök akkor két férfit is letartóztattak, ám mivel nem találtak elég bizonyítékot, végül szabadon engedték őket. Végül a lakásban élő,

38 éves Zahid Younist újra börtönbe került. Azt ugyan még nem tudták biztosra, hogy mi volt a szerepe a gyilkosságokban,

és eleinte esélyt sem láttak arra, hogy kiderítsék. Hosszú ideig úgy tűnt, hogy a férfit csak kegyeletsértésért és a temetés megakadályozásáért lehet majd perelni.

Két nappal ezelőtt viszont gyilkosság vádjával letartóztatták Younist, mivel bebizonyosodott, hogy mindkét nő haláláért felelős. A férfi ugyanis más-más időben, de mindkét nővel kapcsolatban volt. Heni az eltűnése előtt több barátjának emlegette új, rejtélyes szerelmét.

Az ismerősök ezért már korábban is gyanakodtak, hogy a férfinak esetleg köze lehet Heni halálához.

– mondta korábban a Borsnak a lány egyik barátja.

A férfi tárgyalása február 14-én lesz a Wibledoni Bíróságon - írja a Ripost.