Szabályosan épített garázsokat bontatna le a zuglói szocialista vezetés, hogy fizetőparkoló legyen a helyükön

zuglói polgármester-jelöltek vitája
zuglói polgármester-jelöltek vitája várnai lászló civilzugló egyesület zuglói polgármester-jelöltek vitája várnai lászló civilzugló egyesület zuglói polgármester-jelöltek vitája
Vágólapra másolva!
A zuglói önkormányzat több száz garázstulajdonos szerződését mondaná fel és bontatná le velük az ingatlanokat, hogy fizetős parkolóhelyeket létesítsenek azok helyén, miközben a garázssorral szemben korábban létrehozott parkoló is üresen áll. A területet a MÁV átadná az önkormányzatnak, ám nem tudni, ki tárgyal a vasúttársasággal, ráadásul az önkormányzat részéről senki nem jogosult szerződni az ügyben, írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A MÁV-val folytatott homályos tárgyalások révén hozott nehéz helyzetbe több száz XIV. kerületi lakost a szocialista Horváth Csaba vezette zuglói önkormányzat. Az érintettek a Francia úton található háromszáz betongarázs tulajdonosai, akik az utóbbi hetekben kaptak bérleti szerződésüket felmondó levelet a vasúttársaságtól, amelyben felszólították őket arra, hogy harminc napon belül bontsák le az évtizedekkel ezelőtt szabályosan, építési engedéllyel épített felépítményeket, különben az ötszörösére emelik a terület bérleti díját – tájékoztatta a Magyar Nemzetet vasárnap Várnai László, a kerület független képviselője. Mint mondta, a MÁV-nak a Ripost érdeklődésére küldött leveléből világosan kiderült, hogy a szerződések felmondása mögött a zuglói önkormányzat áll.

A Francia úton lévő területet a jövőben a MÁV Zrt. közérdekű hasznosításra, azaz parkolóhelyek kialakítására átadja a XIV. kerületi önkormányzatnak. A területen várhatóan mintegy 450 parkolóhely létesíthető. Az önkormányzattal a vasúttársaság folyamatosan egyeztet – írta a MÁV.

– fejtette ki a CivilZugló Egyesület elnöke, megjegyezve: a kerület vezetése a garázstulajdonosoknak még azt is tagadta, hogy fizető parkolók kialakításáról bárki tárgyalt volna a MÁV-val a szóban forgó területről.

Várnai László, a CivilZugló Egyesület elnöke Fotó: Bielik István - Origo

Várnai szerint egyébként nem lenne értelme parkolót építeni a garázsok helyén, mert a sorral szemben jelenleg is üresen, kihasználatlanul állnak a korábban létesített parkolóhelyek,

mivel az autósok jellemzően a pár utcával odébb, a fizetős övezeten kívül hagyják a járműveiket.

Emellett az érintettek kerületi lakosok, tehát kiválthatnák az ingyenes parkolást lehetővé tévő igazolványt, és az elbontott garázsaik helyén, a szabad ég alatt állítanák le a gépkocsijaikat – mutatott rá Várnai László. Hozzátette, hogy a harmincnapos határidő azért sem méltányos, mert a betonból készült garázsépületek – amelyek egyébként a bérlők tulajdonát képezik – jellemzően 6-10 tonna súlyúak, és

szakszerűen csak egyesével, speciális teherautóval lehet lebontani azokat,

ez pedig a megadottnál több időt venne igénybe.

A képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy amikor a polgármestertől és a kerület többi vezetőjétől tájékoztatást kértek az ügyben, akkor nem Horváth Csaba vagy helyettesei álltak rendelkezésükre, hanem Tóth Csaba, a kerületi MSZP erős embere, aki a városrésznek az önkormányzati ügyekben illetéktelen országgyűlési képviselője.

A baloldali többségű önkormányzat elképzelése ellen tiltakozó garázsbérlők legutóbb tegnap gyűltek össze a garázssor melletti Báthory István parkban, ahol Gergen István, a megmozdulás szervezője bejelentette, hogy fellebbeznek, s arra kérték Várnai Lászlót, hogy a február 20-i önkormányzati testületi ülés első napirendi pontjaként tárgyalják a sok zuglói életét feleslegesen megnehezítő elképzelést - írja a lap.