Őzek dúlták fel Gesztesi Károly sírját

Gesztesi Károly sírja
Kiderült, hogy nem vandálok dúlták fel a színész sírját.
Vágólapra másolva!
A színész sírja körül szerteszét hevertek a koszorúk és a mécsesek, amikor a Ripost újságírója kilátogatott a nemrég tragikus hirtelenséggel meghalt színész sírjához. A napilap kiderítette, mi történhetett.
Vágólapra másolva!

Szörnyű látvány fogadta a napilap munkatársait, amikor csütörtök délelőtt kilátogattak a január 4-én tragikus hirtelenséggel meghalt Gesztesi Károly sírjához.

Éppen három héttel a temetése után ugyanis a virágok, a koszorúk és a mécsesek szétdobálva, összetaposva hevertek a földhalom körül.

Kiderült, hogy nem vandálok dúlták fel a színész sírját. Forrás: www.ripost.hu/Keller Mátyás

Az ember első gondolata ilyenkor az, hogy valaki szándékosan dúlta fel a síremléket. A temetés után kész zarándokhellyé vált a színész nyughelye, volt tanítványai és rajongói is rendszeresen kijártak a temetőbe. Gesztesi Károlyt mindenki szerette, így aligha akadhat olyan ember, aki ilyesmire képes.

A Ripost munkatársa azonnal hívta a temetőgondnokot, aki azt ígérte kideríti, mi történhetett.

Mint mondta, nem lepődne meg, ha kiderülne, valóban vandálok garázdálkodnak a sírkertben, hiszen a múltban volt már erre a példa a település másik temetőjében.

Nem sokkal később kiderült, mi is történt a Csalogány utcai temetőben.

- nyilatkozta Barna Béla temetőgondnok a Ripostnak.

"Mivel a vadbetörések nem ritkák a környéken, ezért tavaly 350 méter hosszan helyeztünk el vadhálót, amit lekampóztunk, az alját pedig szögesdróttal erősítettük meg. Ez a módszer hatékonynak bizonyult a vaddisznókkal szemben, de úgy tűnik, az őzeket már nem tartja vissza. Ahogy látom, átugorhattak a kerítés felett élelem után kutatva.

- mondta a lapnak a gondnok.