Bíróság elé állítják a röszkei átkelőnél elfogott négy migránst

Röszke, 2020. január 28. Rendőrök a lezárt Röszke és Horgos közti közúti átkelőnél 2020. január 28-án. Az átkelőnél több mint hatvan határsértő próbált áttörni hajnalban, a rendőrök megakadályozták őket. MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Vágólapra másolva!
Gyorsított eljárással állítja bíróság elé az ügyészség azt a négy férfit, aki egy nagyobb csoport tagjaként Röszkénél, a közúti határátkelőhely kerítésén át, illegálisan jutott Magyarország területére kedden - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t. Szanka Ferenc közölte: a szír és palesztin férfiakat határzár tiltott - tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett - átlépésével vádolják.
Vágólapra másolva!

A vád szerint kedden fél hat körül a lezárt röszkei közúti határátkelőhely vajdasági oldalán, a forgalomelterelő betonkorlát kerítésénél legalább ötvenen gyűltek össze, hogy illegálisan magyar területre lépjenek.

A tömeg elején lévők felmásztak a kerítésre, azt rángatták, majd lenyomták különböző szövegeket skandálva, aztán a határkerítés magyar oldalán álló őröknek a "Fuck you, magyarski!" kifejezést ordibálták. Néhányan letaposták a kerítést, majd a skandáló tömeg magyar területre lépett, és futva az ország belseje felé indult.

A határzár magyar oldalán szolgálatot teljesítő fegyveres biztonsági őrök ezt látva "Stop" kiáltásokkal próbálták feltartóztatni a feléjük tartó tömeget, de testi épségüket féltve hátrálni kényszerültek, és segítséget kértek az irányítási központtól. A tömeg a felszólítások ellenére, folyamatosan skandálva tovább haladt, ezért az egyik biztonsági őr figyelmeztető lövést adott le.

Rendőrök a lezárt Röszke és Horgos közti közúti átkelőnél 2020. január 28-án. Az átkelőnél több mint hatvan határsértő próbált áttörni hajnalban, a rendőrök megakadályozták őket. MTI/Kelemen Zoltán Gergely Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely

A migránsok nem álltak meg, az egyik őrt öt-hat méterre megközelítették, fenyegetőztek, ezért az egyik biztonsági őr két újabb figyelmeztető lövést adott le. Ezek hatására és az időközben megérkező rendőrök létszámfölényét látva a tömeg visszafordult, és Szerbiába futott.
A rendőrök a kerítésen átjutók közül két-két, magát szír és palesztin állampolgárnak valló férfit vettek őrizetbe.

Forrás: MTI/Molnár Edvárd

A közelben elfogtak egy magát algériainak mondó férfit is, aki négy társával - a tömegtől függetlenül - a kerítésre helyezett pallón mászott át magyar területre. Őt határzár tiltott átlépésével vádolják - közölte az ügyész.